Kezdek leállni a progeszteronnal, már csak napi egyet tologatok.
Gondolom ezért (vagy nem) mostanában megérzem a simaizom mozgásokat, a
méhemét is sajnos. Vasárnap délelőtt ilyesztő szurkálások egész sora
terrorizált, ma meg ülök a gép előtt, kvázi dolgozom és olyan, mint
mielőtt meg akarna jönni mikulás. Jaaaaj. Rettegés fog el, ha arra
gondolok, hogy végleg abbahagyom a progit. Vagy tényleg csak arról van
szó, hogy a méhem kiemelkedik a kismedencémből és ezt érzem, de nagyon?
Erről
jut eszembe. Pár napja, azt hiszem szombat reggel elég furi volt az
alhasam. A köldököm és a szeméremcsontom között egy határozott pukli,
mint egy szappantartó emelkedett ki. Több, mint furcsa volt. Óvatosan
megtapogattam és határozottam ki tudtam tapintani a formáját, innen jön
a szappantartó. Gondolom a méhecskémet taperoltam. Amint belegondoltam,
mit is csinálok éppen, jujj, de elképedtem. Azért az hagyján, hogy
megváltozik a testem, de hogy a belső szerveim kiköszönjenek a
hasfalamon keresztül, az egészen váratlanul ért. Azóta túlléptem a
csodálkozáson és a wow szakaszban járok, annál is inkább, mert minden
reggel ez a látvány fogad, sőt, ha éppen nem vagyok lufiméretűre
puffadva, akkor napjában többször is. Ja, és abba az irányba dől a
szappantartó, amelyik irányba azelőtt feküdtem. Igazán mókás.
Visszatérve
a szurkálásra, igyekszem mindent megtenni, hogy ne legyen, kezdve a
testhelyzet változtatástól a magnézium dózis emeléséig, mindent.
Emellett esténként sétára fel, mert hiszem, hogy jót tesz, ha öregnéni
stílusban nyomom. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése