(Csalá) distressz / 23+5

Nem volt kellemes. Apa felhívott és közölte, hogy két hét múlva elmennek anyával a kiságyért, megnézi az állapotát, és majd ő felújítja. Már nem először kértem, hogy hallgasson végig, mert nekem novemberig nincs kedvem ezzel fogalalkozni, addig úgyis lesz más, amit el kell majd intézni. Meg amúgy is, ej, ráérünk arra még. Nem hallgatott végig, nyomatta, hogy nem baj, hogy én nem akarom látni, majd ő elhozza, meg megcsinálja és blabla....és csak mondta, ahogy szokta. Próbáltam nagyon higgadt maradni, azt hiszem a kettőnk viharos viszonyához képest, mondhatni sikerült. Valahogy.

 

Egyszerűen csak NEM AKAROK ezzel fogalkozni novemberig, utána viszont GÁBORRAL AKAROK. Együtt. Ez egy ilyen kegyetlen világ, ahol a nagyszülők megmaradnak nagyszülői státuszban és támogatják a felnőtt gyereket, ahol szükséges, és amikor ő azt igényli. És ennyi. Így van ez jól. Nem szólnak bele abba, hogy mi legyen a gyerek neve, hogy mit egyen, hogy mit vegyen fel, hogy fázik-e vagy sem, vagy jaj, de sovány, vagy kövér... egyszerűen csak támogatva szeretnek bármiféle ellenszolgáltatás vagy igényérvényesítés nélkül. Ma jöttem rá arra, hogy túl nagyok az igényeim és idealista vagyok. És a nagyszülők márpedig azt hiszik, hogy nekik születik a gyerek. Piszkosul közhelyes, de valahol mélyen erről van szó, még ha nem is tudatosul.

Azt is mondta apa, hogy mindezt anyával együtt találták ki. Gondoltam, amint sikerül vele nagyjából letisztázni a dolgot, felhívom anyát és megpróbálom vele is finoman közölni ugyanezt. Fel is hívtam, de ő nem tudott semmit az egészről (tipikus), sőt, hallhatóan rosszul esett neki a stílus és a tartalom, amit és ahogy elővezettem. Velem lenne a baj? Komolyan ennyire nem lehet megérteni, hogy novemberig nem akarok ezzel foglalkozni? Nem hiszem. Amikor felhozom, hogy márpedig én komolyan gondolom, akkor jön az "Okéoké, értem én, nem kell annyit mondani..", majd utána a hétvégi ebédnél a következő a kérdés: "Akkor mit mondjak Pötyiéknek, mikorra kell a kiságy?".

Egyszerűen nem fér a fejembe.

(Lóci, elnézést kérek az adrenalinbombáért, amit ma délelőtt a véráramodba zúdítottam, nagyon nem volt betervezve.)

Lóci / 23+2

A névkereséssel egy időre leállítunk, aztán a napokban nagyon rámtört, hogy valahogy haladni kéne a megoldás felé. Van egy listánk, tele jó és kevésbé jó, becézhető és marha komoly nevekkel és csak rajtunk áll, hogy mit választunk. Nekem segít, ha az aktuális kedvencet ízlelgetem, hangosan mondogatom pár napig, majd rájövök, hogy ááá, ez nem a mi fiunk. Gyakran az segít, ha elképzelem magam, amint bekiabálok a játszótérre és elkiáltom a kiválasztott nevet.

 

"Lóóóóócííííí, gyere, szedjük a sátorfánkat, apa már vár."

 

Ez eddig a legjobb egyezés, tetszik nekem és babnak is. Sőt, az első ember, akinek elmeséltem az összes opciót, Szilvike volt, és még ő is azt mondta, hogy jó. Főleg azért tetszett neki, mert szerinte egy felnőtt is simán lehet Lóci, nem csak egy gyerek. Gyenes Lőrinc, Lóci. (Augusztus 10 - ez is stimmel) Egy ideig biztosan marad, aztán ki tudja.

Az első közös kenuzás / 22+6

Úgy tervezzük, hogy ez még csak a kezdet, és amikor majd stabilan ülsz (talán már jövőre ilyenkor), elviszünk magunkkal, de úgy, hogy ne csak a hasam belső felét lásd. Merthogy a Tisza-tavat mindenkinek látnia kell, neked meg pláne. Fürdőztünk, eveztünk, motorcsónakoztuk és közben arra gondoltam, hogy ez az a dolog, amibe szerelmes vagyok. Egyszerűen megunhatatlannak tartom és teljesen magával ragad, ahogy suhanunk a vízen, vagy épp dobál a hullám. Leírhatatlan.

Milyen az élet veled mostanság? Mozgalmas, már amikor képes vagyok a fenekemen ülni és nem a 40 fokos hőségben túrázom. Akkor vagy ugyanis éber és van, hogy fél-1 óráig is fészkelődsz, míg álomba merülsz. Amikor talpon vagyok, akkor csendben lapulsz a hasamban és élvezed a ringatást. Tegnapelőtt elővettük a gyermek születik könyvet és megnéztem, mekkora is lehetsz mostanság. Úgy 40-45 dkg és 25-28 cm. Jó nagy baba, aki a héten már a szemöldökét is tudja ráncolni, merthogy már az is van neki. Hely az van, a pocakom mások szerint egyértelműen növöget, bár én innen fentről nem látok változást. A mérleg mutat egyre többet, most épp 56 kg-nál járok. (Ha jól emlékszem, 3 hete 55 voltam.)

Rólam. Csendben nézegetem a fali dekorációs ötleteket és lassan magam előtt fogom látni a leendő otthonod.

A világ forog és forgunk vele mi is / 21+1

Koktélbaba nemcsak forog, hanem rúgkapál, ugrik, tapos, nyújtózkodik és mindezt egyelőre random időközönként, némi mintázatot véltem csak felfedezni. Ha épp ettem, ha már rég ettem, vagy csak mert. Olykor hevesen, máskor szolidan, illedelmesen. Napról napra igyekszem fejleszteni a vele való kommunikációs technikákat, már amennyire ez lehetséges. A jó, hogy én hiszek benne, és egyelőre működik. Ma reggel például (valószínűleg aludt a tegnapi extrán prögős nap után) szerettem volna, ha tenyérberúg mielőtt elindulok a munkába és kérleltem, hogy nnnaaaa, légyszi. Koncentráltam és cirógattam a hasam bal felét, ahol kidomborodott a krumpli. Nem telt el fél perc és már jött is az álmos boxolás, fülig ért a szám.

A forgásra visszatérve, én is forgolódok, csak éjjel. Olyan, mintha éberen aludnék, és véndorolnék egyik álomból a másikba. Nagyon fura ez egy olyasvalakinek, mint én, aki úgy aludta át az éjszakát, mint egy bot. Eleinte azt hittem, hogy túl korán fekszek le audni, de ez egyre inkább megdőlni látszik. No majd kitalálok valami okosat.

Fülönrúgtad apád, ahogy kell / 20+5

Szombat reggel viszonylag későn, 8-kor keltem. Lustálkodtam picit a paplan alatt, köszöntem a pocaknak, ahogy szoktam és arra lettem figyelmes, hogy őrült nagy fickándozás kezdődik. A hasam láthatóan hullámzik, kidudorodik, bizsereg (jó volna keresni még pár jelzőt), és ha ráteszem a tenyerem, nagyokat rúgsz belé. Ilyen intenzív mocorgás élményem még nem volt eddig. Mosolyogva ébredtem, és sajnáltam, hogy bab kimarad belőle, de olyan hevesen rángatózott a szemhéja, hogy nem votl szívem felkelteni a legkedvesebb álmából. Aztán tegnap este egy kiadós séta után leültem a fotelba és újra érzem a rúgkapálásokat, eleinte csak finoman, de kitartóan, közel egy órán át. Eljön az este, elmegyek a fogkeféért, és sikálás közben leheveredek a poang fotelbe. Észre sem vettem, hogy ez is egyfajta inger (mármint a fogmosás + az ütemes rángatódzsá) neked, egészen addig, amíg a tudtomra nem adtad. Amint abbamaradt a sika és a rezgés, jött egy rúgás. És mivel kéznél volt apád, kértem, tegye rá a kezét a hasamra, most már tutira érezni fogja. És igen, bejött a csel, és sikerült egy egész hatalmasat a tenyerébe küldened. Végre neki is fülig ért a szája, sőt arra kért, hogy meghallgatná a fülével is ezt a boxmeccset. Lefeküdtem az ágyra és mikor rátette a fülét a hasamra, te jó erősen megrúgtad. Kérdezte is, hogy boztos minden oké? Nincs valami baja? :)

Az ülő munka előnye / 20+2

Talán az egyetlen, ami most eszembe jut, de eléggé csábító, mégpedig az, hogy maximálisan rád tudok koncentrálni. Az apró rúgások így nem "felejtődnek el", és biztos vagyok abban, hogy a szívhangfigyelő bigyó lassan a fiókban fog helyet kapni. 2 napja voltunk meglátogatni téged, minden oké, a lepény a doki szerint még lentinek számít, de korántsincs már a veszélyes helyen. Aztán épp mialatt a dokinak meséltük, hogy milyen vicces volt, amikor megmarkoltad a fütyidet, láss csodát, hát nem ugyanazt tetted? Ultrahang leállít, asszisztensnő behív: "Gyere csak be, ilyet még nem láttál!"

  

Aztán hosszú percekig ment a viccelődés arról, hogy mennyire jól elvagy odabent és már most tudod, mi a jó, stb. Aszt hiszem egyre jobban szeretünk, és már most büszke vagyok rád. Más magzat a köldökzsnórt markolássza, te meg már most 30 dekásan tudod, hogy hova kell nyúlni egy kis mosolyért (Este filozofálgattunk arról, hogy vajon érzel-e ilyenkor valami jót, vagy még nem, majd csak a serdülőkorban. Ki fogom deríteni.) Persze az is lehet, hogy az átlagnál hosszabb a kezed és épp beleakad a fütyibe. Ki tudja?

Kipihenten /19+6

Kick-box meccs van a hasamban sáláálááá, nincs is ennél jobb móka!

Megérkeztünk 6 nap nyaralás után és kisimultak a stresszráncaim. A pihenés ráncaim meg elmélyültek, de attól úgyis csak szebb vagyok, úgyhogy már megérte. 3 napnyi Zánka és majd ugyanennyi Tapolca után egész kicserélődtem. Amíg babó zenélt, addig mi a minibabóval sokat sétáltunk, olvastunk és amikor csak lehetett, süttettük az arcunkat a napon. A hátamat is próbáltam, de szeplők leték el, úgyhogy az arcpirulás után, oké, értettem, nem fogok napra menni, ígérem! (Megjegyzem, ez a hátnapoztatás este 5-6 körül történt, szerintem mínusz ötös UV intenzitás mellett, de hiába, viselősön ne akarjon az ember barna lenni. D vitamin meg úgy is van az Elevitben.) Tapolcán aztán barlangban csónakáztunk, meg Sümegi várat másztunk és ki ne hagyjam a Badacsonyi borheteket, amin rendhagyó módon diós kürtőskaláccsak képviseltettem magam.

A mocorgást változóan észlelem, amit mondjuk rendszerként megfigyelek, az a következő:

       - reggeli után szolidan, ha szerencsém van és tudok rá figyelni (pl.: ma a monitor előtt ülve)

       - ebéd után kb. fél órával rugdalózás, vagy éppen alvás, attól függően hogy én mit és milyen testhelyzetben csinálok

       - 4-5 körül este, majd vacsi után és lefekvés előtt, közben a legaktívabb, már most igazi kis éjjeli bagoly

A pocakom mindenközben szolidan növekszik, és bár a nyaralás miatt az eheti fotó elmaradt, de van cserébe nyaralós-pózolós pocakos, nem is egy. Ennek köszönhetően rám (vagyis a hasamra) mosolyognak az utcán, vagy éppen átadják a helyet a gyors hetesen.