A héten végre megtudtuk, hogy van a lakásnak helyrajzi száma,
vagyis létezik az a 70 négyzetméternyi hely, ahol lakunk, éljen. Volt a
hétvégén családi beszélgetés, aminek az lett a következménye, hogy
persze, lakhatunk itt még 5 évig, de aztán menjünk. Marci és Sári
belement, hogy megvegyük, csak Gábor mamája nem. Rossz volt.
Elkeseredtem. Stresszesebb lettem az átlagnál és mivel aznap a napocska
is látta az arcomat, másnapra egy tekintélyes vörös folt éktelenkedett
mindkét oldalon. Arra jó volt ez az eset, hogy rájöjjek, nem szabad
engednem a rosszkedvnek, mert akkor bébivánnak is fájni fog a szíve, azt
pedig a legkevésbé sem szeretném.
Azóta voltam mellultrahangon, minden oké. A tejmirigyeim
proliferálódnak és már 2-3 mm-esek. A néni szerint 7-8mm-ig normális a
dolog, fog mégfájni és nem is kicsit. Szuppi. Azóta persze vizslatom a
mellem és valószínű megint az a nem feszülős hét van, ismét kisebbnek
látom őket. A hasam is fájdogált tegnap, úgyhogy ma itthonról dolgozom,
de csak átmenetileg. (Többet kell aludnom. Mióta bejárok, mindig van
valami esti program és 11 előtt nem kerülök ágyba. Valószínűleg üzen a
pocak, hogy hohó, mami, tessék lassítani, mert ez nem lesz így oké.)
Mikro para. De szerencsére már csak egy éjszakáig, mert holnap megyünk
genetikai uhura. Mindennél jobban várom, hogy lássalak te kiskukac.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése