Óriási a passzív szókincs

Tegnap átszabtam az egyik paplanunkat, hogy legyen Lócinak is egy kisméretű takarója, és gondoltam kezdeményezek egy szobából kiszaladást. Feltettem a kérdést: "Gyere, keressük meg az ollót" - és hívtam, hogy jöjjön utánam. Kimentem a hálószobába, és gondoltam, jön majd utánam. Ehelyett viszont bement a szobájába, ahol az ő ollója van (amivel a körmeit vágom), megállt a pelenkázó előtt és hevesen mutogatni kezdte, közben pedig fogelemfelhívóan kiabált. Na igen. Ő, megmutatta, hogy hol az olló.

5+3

Itt tartok most a két-három pozitív terhességi teszt után. Tünet egyelőre semmi különös, csak az, hogy gyakrabban kell keveset ennem, hogy ne égjen a gyomrom. A mellem sem feszül annyira, gondolom azért, mert épp csak most lett kicsi és idő kell, míg "feltöltődik" újra. A napokban kezdett el foglalkoztatni, hogy mi van, ha méhen kívüli, mi lesz, ha mégsem, de nem lesz szívhang.... a szokásos paráim. Annyira nagyon zaklatottan indult ez az egész, hogy szinte hihetetlen, ha minden a terv szerint halad a pici mákmarcipánnal. (gombás izé, Heim Pál, nem alvás, nátha...itt tartok most...)

Mához egy hétre megyek megint doktorbácsihoz, remélem csak jókat fogok hallani. Addig meg marad a kreatív időtöltés és a minél kevesebb - felesleges - agyalás.

Viragot locsol, sopor es hajat fesul

Kezdodik az utanzos korszak, ami mar alig vartam!Kezdi erteni, hogy bizonyis tevekenysegekhez targyakat hasznalunk, sot, o is szererne hasznalni. A kanna es a locsolas a kedvenc, de par napja elkezdett soporni es hajat fesulni is.

Lóciszáj - loulou, pppa, ka

Egyre szebben ejti ki a szavakat, már más is simán megérti, amikor a kukát mondja, vagy épp engem hív.

Vannak új szavak is, még pedig az olló = loulou (aranyosan oválist formál a szájával és közben mozgatja a nyelvét), a párásító = pppa (a kórházas élmény után) és a róka = ka.

Most nem jut eszembe, de van több szó is, mostanában szinte mindennel próbálkozik.

Az első kórházas élmény - nem megyünk többet a Madarász Kórházba

Miután hétfőn hazajöttem a nőgyógyásztól, békésen és izgatottan feküdtünk le aludni. Minden szép volt és kerek, semmi baljós árny a falon... f2-kor a mostanában szokásos menetrend szerint Lóci felsír, én már pattanok is ki az ágyból. Kiveszem, de nagyon furcsán veszi a levegőt. Mintha nem is venné, csak erőlködne, de mindhiába. Ajjaj. Azonnal tudtam, hogy krupp, Gábor kiskorával kapcsolatban hallgattam eleget az otthoni horror beszámolókat. Gábor felébreszt, franciaajtó kinyit, odaül. Még percekkel később sem lett jobb, így felhívtam az ügyeletes kórházat, ami a Madarász volt. A doktornő kedves volt, elmondta,  hogy mire figyeljek, és ha 15 perc múlva sem lesz jobb, menjünk mindenképp. Hát sajnos útnak kellett indulni, úgy, ahogy volt szegénykém, a pizsamájával és a nehézlégzésével együtt. Azt sem tudtuk, hol vagyunk. 3-4 órát aludhattunk, én remegtem a hidegtől és a félelemtől, Gábor szintén...

Az ügyeleten furcsa volt a hangnem, de nem akadtunk fent, hiszen ügyelet, ne várjon csodát az ember. Kapott inhalátorral gyógyszert, aztán levegőztetni kellett, mert annyit sírt. Felvittük a csecsemőosztályra, mert be kellett fektetni, ahol is kikapták a kezemből, se szó, se beszéd, és végig kellett hallgatnom, ahogy majd 20 percen keresztül üvölt. Na ekkor mintha kést forgattak volna a gyomromban. Rosszul lettem. Nem magától a sírástól, hanem a tehetetlenségtől. Hiába kopogtam be, ha jól emlékszem legalább négyszer, az orvos mindannyiszor elállta az utat, nem engedett be, mondván én oda nem mehetek be. Kiderült, hogy a hiperbéna társaság egy kanült próbált betenni, de sikertelenül, és össze-vissza szurkálták szegényt. Utána megint levegőztettük, mert megint nem kapott levegőt.

Kaptunk egy üvegkalitka szobát, kábé 2 négyzetméter, de legalább ágy van, le is feküdtünk aludni, Lóci ilyenkor már teljesen magán kívül volt, mint egy rongybaba, úgy aludt. Gábor hazavezetett, majd vissza, utólag elmondta, hogy elaludt a volánnál, hát remek. Reggel lett, némileg összekaptuk magunkat a sokk után, egészen a nagyvizitig. A szabály ennél az osztálynál az, hogy ki KELL menni a szülőknek a szobából, sőt az egész osztályról. Mikor finoman hangot adtam az elégedetlenkedésemnek, akkor megnyugtattak, hogy semmi para, az én szobám az első, és ha sír a gyerek, vizit után ki is adják nekem. Hát sírt szegénykém. Nagyon. A vizit meg elhúzódott, mintegy 30 perccel. Lóci összesen 40 percet sírt és én itt is hiába mentem be, nem engedték, hogy megnyugtassam (holott krupposként ez lenne az elsődleges). 24 óra alatt ez már sok volt, totál kiverte nálam a biztosítékot. Olyan menekülhetnékem támadt, hogy magam is megleptem. Telefonálás, facebook segítségkérés, sajnos mindhiába, maradunk.

Ebédidő. Gyerek hasamra köt, úgy is levegőznöm kell, hát akkor lemegyek ebédelni, korog a gyomrom. A konyhásnéni cuki, szól, hogy babáával ide nem jöhetek be, de szépen megköszönöm és azért csak leülök. Már majdnem aludt rajtam. Egy orvos félre is húzza a székét, rám mosolyog. Leülök, az első falat a számba kerül, majd a semmiből elém pattan a főnővér. "Ugye tudja, hogy maga ide nem jöhet be babával?? Szólt egyáltalán valakinek, hogy lejön??" Finoman elmagyaráztam, hogy nem tudtam, és nem, fogalmam sem volt, hogy szólnom kell, ha lejövünk az udvarra levegőzni. Forogtak a szemei, továbbra sem adta fel, sőt felállíttatott és kizavart az ebédlőből. Egy alvó babával a hasamon. Őrület. Ha nem olyan kedves a konyhás néni és nem túr elő nekem két dobozt, akkor nem ebédelek aznap. Na ez volt az a pont, amikor sírhatnékom volt.

...

Ezek után már nem voltak ilyen durva dolgok, szerencsére. Áttettek egy másik szobába, engedték, hogy én inhaláltassam a gyereket (jéé, és ne is sírt), és kvázi levegőnek néztek. Én is őket, de ettől meg még hülyébben éreztem magam. Ez volt az első olyan kórházi élményem, ahol borzasztóan éreztem magam. Talán, mert kibújt belőlem az anyatigris? Vagy eltúloztam volna a dolgokat? Beszéltem több sorstárssal is, és úgy találtam, hogy semmit sem túloztam el. Egy 97-es eü törvény értelmében jogom van a nap 24 órájában a gyerekemmel lenni, akár minden vizsgálat alatt. Megkérhetnek, hogy ne, de ha én ragaszkodom hozzá, akkor nem küldhetnek ki. Hát ezt is későn tudtam meg...

A kórházban a folyamatos atrocitások mellett az a rossz, hogy nem tudok magammal mit kezdeni. Amíg egyedül volta, addig azért ott voltak a szobatársak, egy jó könyv, séta, stb., de így gyerekkel többszörösen komplikált. Egyfelől jó, mert nem vagyok egyedül, ugyanakkor folyamatosan szórakoztatnom kell. Még szerencse, hogy egy nap után a szoba is nagyobb volt, illetve a folyosóra kitettek egy műanyag csúszdát és egy kis házat. Nem tudom mi lett volna, ha ezek sincsenek.

A lényeges szál a történetben, hogy a pici fiunk kruppos lett és fogalmunk sincs mitől. Mármint, hogy mi váltotta ki nála. Állítólag egy vírusfertőzés, de nekem nagyon gyanús, hogy a múlt heti gasztroenterológia előtt adott tej+glutén a ludas. Valahogy mindig akkor betegedett meg, amikor allergénekkel találkozott a szervezete. Jaj, inkább ne legyen igazam, jó lenne, ha kinőné már a bajait...

Már nem csak rombol?

Ma erőből ugyan, de megpróbált két duplót összetapasztani, a kórházban pedig a bábel torony poharait tette egymásba. Hihetetlen, de lassan az alkotó korszak következik.

Lóciszáj - mit csinál az elefánt? és az orrszarvú?

Mutatja! Jó, nem úgy, ahogy én, de felismerhető!

Lóci nagytestvér lesz?

Van két pozitív terhességi tesztem! Egy felkiáltójel nem elég...!!!! Az első hónap, amikor élesben próbálkoztunk, "hátha" alapon, és tessék. Bumm. El sem hiszem, hogy nincs velünk az égvilágon SEMMI, de semmi gond. A sejtjeink találkoztak, ahogy kell és a kis pötty beásta magát a méhembe. Remélem jó mélyre, ugyanis kívülről egy undi gomba kopogtat. Viszketek, mint a fene...utálom, és remélem, hogy nem lesz semmi probléma ebből. Holnap remélem kapok rá valami gyógyszert és pikk-pakk vége.

Hogy mi jön utána? Izgalom a köbön....állunk elébe, éljeeeeeeen!

Hab para

Fél a fürdőkádban a habtól. Talán azért, mert nem szoktattuk hozzá, nem tudom. Talán, mert ijesztően ringatja a hab darabokat a kád vize, mert nem lehet megfogni, millió egy oka lehet. Tegnap kipróbáltuk megint, hátha elfelejtette a korábbi, negatív emlékeit, de nem, keserves sírás lett a vége. Gábor igyekezett "átdobálni" a hab nagy részét a zuhanytálcába, majd behúzta a zuhanyfüggönyt. Még 10 perccel később is mutogatta, hogy "nézd, anya, ott a hab, ott bent".

Példás szülő módjára, alig tudtuk visszafojtani a nevetésünket...

A Heim Pál egy nagyon nagyon jó hely

Ma voltunk allergiavizsgálaton a Heim Pálban mintegy 2 hónapnyi előjegyzés után. Azt hittem, hogy maga a vizsgálat is megtörténik majd, de az odébb lesz. Ugyanakkor mégsem volt hiányérzetem. A doktornéni (Lásztity Natália) kedves volt, bemondásra írt 90%-os kedvezményre jogosító igazolást a tápszerekhez (pedig egyetlen pötty sem volt Lócin), az egyetlen negatívum a várakozás volt. Viszont Lóci élvezte! Láttunk mókusokat, halacskákat, tengeri malacokat és még agáma is volt. Ilyen egy váróterem ebben a kórházban. A falak minden négyzetcentimétere le van festve, onnan köszön kisvakond, nyuszi, az egér, de még micimackóval is találkoztunk.

1 hónap múlva lesz meg az eredménye a vérvételnek, miszerint terhelhető-e egyáltalán a szervezete a tejjel. Ha igen, akkor ahhoz is kapunk majd időpontot, addig meg türelmesen várni kell.

Már hangosan, a nevemen hív

Rengetegszer kimondja már a nevem, és a "nanya" is egyre inkább "ana". Gábor az esti fürdésnél gyakoroltatja vele azt, hogy ha hangosan hív, akkor egy idő után megjelenek. Lassan összeáll a kis fejében a kép, mert már napközben is hallom, hogy szól. Eddig kizárólag kiabált, most már néha a nevemet is mondja. Jól hangzik, nagyon!

Az első este, amikor gagyogva alszik el

Az altatás nálunk nem a legegyszerűbb része a napirendnek, sőt. Mindig is csak nagyon lassan, hangyalépésekben lehetett valamit változtatni. Ez most már egy cseppet sem zavar, elfogadtam, hogy így van, és kész.

Amikor leszoktattam a ciciről, akkor jött a cumisüveg, benne tápi. Viszont nem akartam, hogy ez megmaradjon, így napról-napra hígítottam addig, amíg végül tiszta víz nem lett benne. Tegnap estig csak hébe-hóba fordult elő, hogy a cumisüveg nélkül aludt volna el, akkor is általában hulla fáradt volt és álomba zuhant. Tegnap nem volt különösebben fáradt, ennek megfelelően elhúzódott az elalvás, viszont annál szórakoztatóbbra sikeredett. Láthatóan és hallhatóan is nagyon jól érezte magát, csak arra volt szüksége, hogy tudja, ott vagyok mellette.

13 hónapos

11 kg körül lehet, de pontosat nem tudok mondani. Tápit kap este (tejpép) és reggel (cumisüveg). Még mindig nagyon jó az étvágya, mostanában kevésbé preferálja a gyümölcsöket, inkább főételt enne egész nap. A darabosat szereti csipegetni és rászoktunk arra is, hogy délelőtt és délután van egy tányér a szobában, amin gyümölcs van. Időről időre rájár és eszeget belőle. ÉÉÉéés végre nem borítja ki a tányért!

A napirendje fixnek látszik, többnyire reggel 7-8 között kel, néha előtte hajnalban is, ekkor mindig áthozzuk magunkhoz. Igyekszünk este időben lefektetni, de ez nem mindig sikerül...ha például sokat alszik délután, vagy épp túl keveset. Délután jó esetben 2- 2,5 órát alszik délután 1 és 4 között valamikor. lefekvés után 1 órával szinte kivétel nélkül mindig felébred, ennek az okára még nem jöttem rá. Szomszédok? Pocak? 

Új ételek:

• lencse (főzelékként)
• tojásfehérje (egyelőre óvatosan adtuk)
• csicseriborsó (egy kevés falafelt majszolt el)

Megríkatják a korosodó férfiak

Ma ketten is. Egyik a szomszéd bácsi volt, aki tényleg nem túl bizalomgerjesztő kinézetű (hiányos fogazat, hatalmas arcszőrzet), a másik viszont Attila szomszédunk volt. De ezelőtt sikerült már Karcsinak is megríkatnia Lócit. Lassan azt a következtetést vonom le, hogy az idősebb férfiak látványa némileg sokkolóan hat rá. Meg is értem, sajnos a környezetében keveset lát belőlük. Sajnos. :(

Mit csinál a béka? És a kutyus?

Az esti fektetési rituálé része, hogy elköszönünk a falon látható képektől. Tulajdonképpen a rajtuk lévő állatoktól. A békától, a halacskáktól, (újabban a kukactól is), a baglyoktól és a zsiráfoktól. Láthatóan húzza már az időt, így az elköszönéskor utánozzuk az állatok hangját is. A halacska már nagyon megy, de egyik este annyira megtetszett neki a béka hangja, hogy ő is elkezdte. Azóta is lelkesen brekeg.

A kutyust meg valamiért nem mondta, de az egyik mese közben (Bondorka...), ahol két kutya is van, ott utánozta a kisebb kutyus ugatását. 

Sasszézva ugyan, de jár!

A napokban szerettem volna egy "Vajon észrevesszük majd, amikor elkezd járni" posztot is csinálni, ugyanis nálunk semmi sem úgy megy, mint általában, már ha a mozgásfejlődésről van szó.

Többnyire hasról hátra fordulnak először a babák, nos nálunk ez egy hónapja (!) lett szerves része a napi rutinnak. Általában rövid ideig kúsznak, majd megtanulnak mászni, utána felülni. Nálunk Lóci tökélyre fejlesztette a fókakúszást, félelmetes sebességben közlekedett a lakásban, sőt egy ideig a homokozóban is! Utána ült, majd állt fel, és a mászás ekkor még sehol sem volt. Aztán rákapott arra is, nagyon, mintegy 4 hónapot mászott, egyre tökéletesítve a technikát. Persze a vége felé volt (és még van is) kapaszkodva járás, meg fogódzkodva állás két, majd egy kézzel, de sokáig hiába vártuk, hogy elinduljon. Annyira elégedett volt a négykézlábas közlekedéssel, hogy esze ágában sem volt elindulni. A lakás sem biztosított számára elég motivációt, ugyanis nincsenek igazán tágas terek. Egy-két lépés megtétel után bárhol meg lehet kapaszkodni.

Kb. egy hete azonban valahogy kihívásnak érezte, hogy minél több lépést tegyen meg kapaszkodás nélkül, és egyre többet gyakorolt. Napról napra érezhető volt a biztonságérzet növekedése, és a tegnapi nap már javarészt járással telt!!! Nem ám kapaszkodóssal, hanem elengedett kézzel, sasszézva. Úgy csinál, mint a párbajtőrözők egy-egy játszma közben a páston. Ma megpróbálom felvenni....

Elcsípi a beszélgetésben a szavakat

Van néhány kulcsszó, amit már minden egyes beszélgetésben és kontextusban képes azonosítani és reagál is rá. Ilyen például a kuka, porszívó, ismert nevek. A porszívó említésekor kirohan a kamrába és a porszívó fölé állva kiabál, hogy akkor most légyszi légyszi kapcsoljuk is be. Az ismert ételnevek a következők. Ha valahol banán vagy alma, vagy ebéd kerül említésbe, akkor lelkesen mondogatni kezdi, hogy "hammam". Olyan nincs, hogy véletlenül nem vesszük őt észre. Jön és az arcodba hammamol.

Ez már 1 napos korában is jellemezte őt. Addig mondja, amíg el nem éri a célját. Néha borzasztóan fárasztó, de nagyon jó kis tulajdonság, örülök, hogy ilyen!