Kórházi gyermekágy dióhéjban

Dec. 9 - reggel 8 óra, SOTE II. Terhespatológia. Undok nővérke vesz fel az osztályra, de nem érdekel, nagyon fáradt vagyok és csak arra tudok koncentrálni, hogy el ne ájuljak megint. Kapok egy ágyat, ahol sajnos nem tudok aludni, mert az egeket verdesi bennem az adrenalin. Egy kis idő múlva bejön 2 medika, és megvizsgálnak. Kérik, hogy húzzam fel a hálóingem, hogy megnyomkodhassák a hasam. Aú. Ez mindig fájt. Mikor meglátják a hasamon a hatalmas véraláfutásokat, elszörnyednek. (Én is ekkor néztem meg őket tüzetesen.) Mondom nekik, hogy no para, a gyerek jól van, ezek meg majd eltűnnek, de nem hagyják abba a nyomkodást. Au, mondom, mikor a bordám közelébe érnek, ott tényleg érzékenyebb volt. "A lépe." - mondja az egyik. "Igen, a lép lesz az." Majd kimennek. Én azonnal kapom a mobilom, hívom babot, hogy lehet hogy megrepedt a lépem, ezt suttogták a vizitelő kisdokik. Ő totálisan kiakad, amit megértek (utólag nem is értem, miért hívtam fel) és dühkitör. Meg akarja ölni a dokit én meg azon izgulok, hogy jaj, csak nehogy mégis..

Végül nem volt léprepedés, sőt a bordám sem tört, amit a mai napig nem értek, de mindegy is.. Aznap kaptam 2 vaskoktélt, 2 infúziót, másnap újabb vasat és infúziót, hogy magamhoz térjek. Iszonyatosan megviselte a testemet a szülés, amit nem gondoltam volna. A szemem bedagadt és körülötte véraláfutásos lett a bőr az erőlködéstől, a testem pedig elvesztette minden erejét. Aznap meg sem kaptam Lócit, de nem is kértem volna. A vécéig is alig tudtam kivonszolni magam. Összesen négyszer sikerült elájulnom aznap.

A gyerekágyas részleg sokkal barátibb volt. Cuki szobatársak, sírdogáló babák, idill. Vártam a másnapot, amikor már én is büszke mami lehetek.

Gátseb. Jaj. Irtózatosan fáj, feszít, húzódik az első pillanattól kezdve. Kínlódás a járás, ülni még féloldalasan sem megy, csípi a víz. Jaj. 2 hét után kezdett enyhülni a fájdalom, addig napi szinten megkeserítette az életem. Az első kakilás maga volt a kínkeserves pokol. Második szülés. Komolyan. A nagykönyvben megírt 1 cm nálam legalább 5-6 lett, repedt is picit, kíváncsi is leszek mit mond dokibá a 6 hetes kontrollon.

Másnap reggel lefürdök és ezzel újjászületek, majd minden energiámat összerántva átsétálok a csecsemőosztályra. Az első találkozás a szülés óta.

Nincs bent sok gyerek, nagyjából 2 másodperc kell, hogy megtaláljam az én édes kis hajasbabámat. "Jó reggelt, Gyenes Lőrincért jöttem". Meg is kaptam és onnantól kezdve csak egy kis időre kellett elválnunk. Próbálom megfogalmazni az érzést, ami a kis plexikocsi tologatása közben tört rám. Anya lettem. Anya vagyok. Van egy fiam. Hirtelen nem fáj semmim. Megmagyarázhatatlanul boldog vagyok.

Az együtt töltött pár nap tanulságos és vidám volt. Elkezdtük megismerni egymást. Amit ekkor már tudtam róla: utálja a pelenkázást, utál háton feküdni, szeret a mellkasomon megnyugodni, néha fáj a hasa evés után. Már ekkor tudtam, hogy Lócipók nem egy elveszett baba, egyértelműen kommunikálja, ha valami nem tetszik neki.

Az orvosom megérte a pénzét. Bejött a hazamenetelem előtti nap és majd 1,5 órán át a jótanácsaival látott el, kezdve a gátseb kezelésétől egészen a szoptatásig és a fejésig. Imádtam és most is emlékszem minden szavára. Találkozunk 6 hét múlva. (a folyosón azért tett egy megjegyzést. "Mekkora feje van ennek a gyereknek?!" "35 centi"- feleltem. "Nem, 34 cm" (tényleg annyi) "Azért kész csoda, hogy kifért magából, tudja?" "Nem akarok erről beszélni.." - mosolygok és zárom le a viccelődős párbeszédet. Majd átölel menet közben. Hahaha. Babbal megegyeztünk, hogy a következő császár lesz. :)

A második éjjel Lóci megtanul szopizni. Minden egyes nyikkanáskor a cicimre teszem, de az elején elég sokat bénázunk. Aztán egyszer egyszer helyesen belémszív és azt hiszem kiszakad a méhem. ÁÁÁ, hogy ez az. Rögtön érzem, hogy ilyennek kell lennie. Fáj. Senki nem mondta, hogy fájni fog. A mellbimbómnak sem kellemes. Hmmm...ülni egyszerűen képtelen vagyok, kitalálom, hogy fekve fogok szoptatni, ez meg is marad jó sokáig.

Hétfőn, 12-én megyünk haza, de előtte meg kell nézni, hogy mennyire sárgult be. Látom, hogy sárga, ezért csak a mérték miatt aggódom. Végül hazaengednek, de tutira a túltelítettség miatt, ugyanis megdőlt a csecsemőszám az osztályon. Bab jön, hozza a hordozót, én mindenkitől búcsúzom, irtó kedvesek voltak, kicsekkolok a szobából is, izgulok. Lóci olyan mint egy rongybaba, hazafelé sem ébred fel, sőt egész nap alszik. A cukros víz és a BCG oltás valszeg engem is kiütne.

Hazaértünk, minden fura. Fáj a seb, de nagyon. Nem találom a helyem a lakásban és van egy tüneményes kisbabánk.