Amikor az ember lányának az az egyetlen, de legalább jól észrevehető
babavárós tünete, hogy a melle feszül és érzékeny, akkor igencsak
meglepődik, amikor hirtelen nem érez fájdalmat. Jaj. Mennyivel
egyszerűbb lenne, ha kicsit el tudnám felejteni az aggódást és
maximálisan egyetlen dologra koncentrálnék. Be jó is volna. Ehelyett
reggel felkelek és riadtan álldogálok a tükör előtt, a melleimet
taperolva. Most akkor már nincs is velem babóka? Vagy ez egy ilyen nap?
Nem tudom, mindenesetre ma kevésbé érzékenyek, mint tegnap, a méretéről
pedig nem tudtam objektív diagnózis felállítani. Kicsit sem nőttek
sokat, inkább csak telítődtek. Ahogy eddig sem volt, ezután sincs mit
tenni, ki kell várni a keddet és reménykedni a lélegzetelállító
találkozásban.
<sóhaj>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése