Akkor úgy éreztem, hogy nagyon lassan telik el az a plusz két nap, de szerencsém volt az ágyszomszédokkal és relatíve könnyen átvészelhető volt.
Ott tartottam, hogy meghozták az apró csomagot, aki nem nagyon akart szopizni, de mivel ilyen picurka volt, megkértek rá, hogy 2-3 óránként mindenképp tegyem mellre és egyen. Éjjel is. Az első nap a szopizás tökéletesítésére ment rá, már ha épp nem aludt el. Folyton csak aludni szeretett volna. Tájékoztattak, hogy a korababák ilyenek, rengeteget alszanak, folyton ébresztgetni kell őket. Ez nem volt mindig könnyű feladat, volt, mikor muszáj volt kikérnem a csecsemős nővérek segítségét is. Akik angyalok voltak, a fáradhatatlan fajtából. Éjjel és nappal rendelkezésre álltak, imádtam őket. Megtanítottak kézzel fejni, ami nagy szó, mert Lóci 1 éves szoptatási ciklusa alatt nem voltam képes elsajátítani. Megtanítottak mellre tenni a csecsemőt, mert hogy az elején (még most is, pedig már eltelt 2 hét a születés óta) igen is segíteni kell nekik. Ébresztgetésben is előre léptem, szóval tényleg hasznos volt ez az 5 nap.
Ahogy az lenni szokott, besárgult a lelkem, amitől még nehezebben ébredt fel és felmerült, hogy tovább kell bent lenni. 4 nap után elvileg hazamehettem volna, de pont olyan értéke volt a bilirubinnak, hogy javasolták a bent tartózkodást. Nem volt kérdés, hogy kockáztatok, inkább 1 plusz éjszaka, mint utána egy esetleges kórházi látogatás. Sokszor kellett fecskendővel etetni, mert nagyon hamar elfáradt szopi közben. Ami meglepett, hogy mennyire hatékonyan eszik, úgy szív, mint egy kis kompresszor. Relatíve hamar, pár perc alatt kiszívott 20 ml-t a kórházban (le kellett mérnem), aztán jött az alvás. Ennek köszönhetően gyakorlatilag születési súllyal hagyhattuk el a kórházat az 5 nap után. Az éjszakai nemalvás ellenére rengeteget pihentem, mert a pötty tényleg csak evett és aludt egész nap. Szó szerint unatkoztam, amire aztán tényleg nem számítottam. A gátsebem EGYÁLTALÁN NEM fájt, de még a szülés utáni első napon sem. Döbbenet. Úgy jártam-keltem, mint aki látogatóba jött a kórházba. Szerencsém volt.
Amikor Misi épp ébren volt, szívesen és békésen nézelődött a szobában, öröm volt nézni. Mennyire más karakter már most, mint a bátyja, hihetetlen...
Lóci majd minden nap bejött látogatóba, ami a következő koreográfia szerint zajlott: kapott valamit Misitől (autó, kis műanyag állatka..), felcsücsült az ágyra és némi rágcsálnivaló segítségével ott tartottuk egy darabig. Volt, hogy beszélgettünk, de sokszor nézett mesét is. Állandó elem volt még a cukros kórházi tea is, amiből annyit ihatott, amennyit szeretett volna. 1-2 alkalom után már ő figyelmeztetett, ha elfelejtettünk volna valamit. Cukorfalat volt és annyira nagy az icipici Misi mellett. Hirtelen olyan kövérnek és nagyfejűnek tűnt, pedig hát dehogy. :)
A csecsemősnővérek tündérek voltak, mindenben segítettek, akár az éjszaka kellős közepén. 4 nap után úgy volt, hogy talán hazamehetek, de még épp a kritikus tartományon belül mozgott a sárgaság. Nem kockáztattam. Maradtam még 1 éjszakát és jól tettem. Hamar eltelt és némileg nyugodtabban jöttem haza, hogy tudtam, biztosan csökken a bilirubin szint és a pöttöm is nagyon jól gyarapszik. 5 nap után, mikor hazajöttünk már majdnem annyi volt, mint amennyivel megszületett.
A hazaút nyugalmasan telt, Lóci elaludt az autóban, én pedig alig vártam, hogy végre visszatérjen minden a régi (és új) kerékvágásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése