Fáj mindenem, még a közelébe se jutottam az ülésnek, fogok-e egyáltalán valaha széken ülni? A biciklizés egyelőre elérhetetlen álom.... Biztos valami front lehet, mert Lóci egész álló nap sír, nyűgösebb az átlagnál... Gábor még idén átmegy Erzsihez, de megígérte, hogy jövőre már tényleg együtt töltjük a szentestét. Kár, hogy pár órára is, de egyedül maradok. Mindezek ellenére nagyon szuper, hogy anyuka lettem, és Lóci is egy tündérbogár, csak a hasa ne fájna...vagy legalább tudnék rajta segíteni. Fánk is van, mézesünk is (bár ez utóbbival embert lehetne ölni), de valahogy mégsem érzem át a karácsonyi hangulatot. Baromi gyorsan elmúlik. Valami hiányzik.
Ezzel szemben idén megtaláltam AZT a valamit. Igaz, még mindig Erzsinél kötöttünk ki, de szövetséget kötve Erikával, jövőre már tényleg a szűk családé lesz ez a nap. Idén valahogy minden a helyén volt. A készülődést nem vittem túlzásba, épp annyi mézest csináltunk Ancsával, amennyi még el is fog fogyni (Solymosi Kati receptje alapján, ami tuti!). Feldíszítettem az étkezőt, hogy ne csak a nappaliban legyen karácsonyi hangulat, megfőztük életünk első halászlevét, 23-án elmentünk récét etetni a Duna-partra és ez idő alatt olyan elégedett nyugodtság volt rajtam. Hosszú heteken át. Őszintén vártam az első olyan karácsonyt, amikor van mellettem egy gyerek, akinek mi mutathatjuk meg, hogy "nézd, az ott a karácsonyfa, rajta csillog a sok dísz és nézd, milyen szépen világítanak az égők..". Aztán együtt kibontjuk az ajándékokat és a háttérből, csillogó szemmel figyeljük az örömét, na és persze visszarepülünk a saját gyerekkorunkba. Ez annyira nagyon közhelyesen hangzik, mégis igaz. Próbáltam minél régebbi emlékeket előhalászni a gyerekkoromból és csupa izgalom került elő.
Nem tudok aludni karácsony előtt, mert izgulok, hogy mit fogok kapni...számban érzem a vacsora ízét, ami minden évben majdnem ugyanaz...a torkomban dobog a szívem, amikor csenget a jézuska és végre kinyílik a nappaliajtó...megszólal a karácsonyi zene, érzem a mindent beterítő fenyőillatot és innentől kezdve nincs vége ennek a napnak...ölelem a babát, amit kaptam, még hetekig ki sem engedem a kezemből, még most is érzem az illatát...puzzle heves mindenfelé, anya bejön és egyből kirak hármat, pedig mi már ülünk felette egy ideje...
Ezt a végtelenségig lehetne még folytatni, rengeteg izgalommal teli emlék van a fejemben. Nagyon szeretném, ha Lóci is várná majd a karácsonyt és felnőtt korára ő is mosolyogva gondolna vissza ezekre az időkre. A jövő évire talán már emlékezni is fog! Ültem a szőnyegen 24-én este és a teljes elégedettség érzése járt át. Néztem a gyönyörű, okos és csupa szeretet fiamat, a tökéletes apukáját és sok sok percen át nagyon boldog voltam. Csak ültem ott és mosolyogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése