Hú de rég írtam. Már két hete nem dolgozom, de sajna és szerencsére nem
nagyon voltam még napokig egyedül itthon. Ha Gábor épp dolgozott,
elugrottam vásárolni, SOTE előadást hallgatni, vagy épp beköltöztem a
konyhába egy pár rész ház dokival. Amikor meg relaxálni támadt kedvem,
akkor szegénykém hangszálgyulladással lett hirtelen a pihenőpajtásom.
Az
idő márpedig gyorsan telik, akárki, akármit mond. Mindenki azzal jön,
hogy húúú, de milyen lassan telnek az utolsó napok, de én ezt valahogy
nem érzem (talán MÉG nem érzem). Még mindig rengeteg a tennivaló annak
ellenére, hogy a cuccok 90%-át beszereztük, úgyhogy lesz mivel
elszüttyögni, ha épp nagyon unatkoznék. Függönyvarrás, fali tároló
varrás a pelenkázóhoz, plüssállatpárna varrás, apró rendezgetések a
lakásban, babaruhamosás befejezése, képek befejezése... és ha elfogyna a
matatós, kétkezi ezaz, akkor számos intellektuális tervem is van. Már
már úgy érzem, túl vagyok biztosítva.
2 és fél hete meglátogattam
a dokit, aki csupa jó híreket mondott, plusz azt, hogy megrövidült a
méhszájam. Úgyhogy már 2100-as. Pff.. Nem tudom ez mit jelent, vagy hogy
most hogy állok odalent, de akkor azért jól besz@artam. Ijedtemben
össze is pakoltam a kórházpakk nagy részét és kitaláltam, hogy márpedig a
35. hétre itt minden a startvonalnál fog állni, hogy már csak a
pisztolydördülésre kelljen várni. Ez többé kevésbé be is jött, no meg
alábbhagyott a parázás, merthogy a napok csak telnek múlnak és egyelőre
ha nem erőltetem meg magam, akkor nem is akarok meghalni a fáradtságtól
vagy szétszakadni odalent.
Eltemettük mamát, aki hosszú
szenvedések után átköltözött egy szebb világba, a legnemesebb lelkű
angyalok közé, ebben biztos vagyok. Mára kezd regenerálódni a család,
remélem lassan begyógyulnak a rég feltépett sebek és a család is felvesz
valamiféle minimális kapcsolati viszony féleséget.
"Ti hogy
tervezitek a karácsonyt?" Hangzott el a kérdés és tőlem a válasz. Ha 1-2
héttel karácsony előtt szülnék, akkor én nem jövök át. Erre sértődés,
bántó és gúnyos megjegyzések, és este a családi vitatkozás kettőnk közt,
eleinte rossz szájízzel. Hogy most akkor ki, hogyan és mit értett a
másik metakommunikációján, ahelyett, hogy megkérdezte volna, hogy most
akkor hogy érted? Mindig ugyanaz a lemez. Fáradt vagyok és szeretném, ha
ilyen kérdésekre nem kéne válaszolnom. Merthogy elvileg annyira
evidens, hogy nem zaklatunk egy gyerekágyas anyukát, hogy csak na. Akkor
miért jön a kérdés? Nem értem.
No sebaj, legalább alakul a kis család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése