Lóci (és általa mi is) az érzelemi hullámvasúton

 Lóci  nagyon furcsán viselkedik mostanában. Zárjuk az első félévet az új suliban, a nagybetűs felső tagozatban. Az alsóból felsőbe átmenet már önmagában is egy új életszakasz kezdete, de új iskolatársakkal megspékelve tényleg nem lehet könnyű. Türelmesek vagyunk emiatt vele az első napoktól kezdve. Mónika néni picit szétesett karakter, mindig mindenről az utolsó pillanatban tájékoztat, még szerencse, hogy a szülőtársak nem ilyenek. Sok a házi, szinte minden napra készülni kell. Na ez már önmagában "nowa", miazhoggymárna! Előbb a forti, aztán a duolingo és ha még marad idő másra (esetleg), akkor jöhet a tanulás. "De csak ha segítesz, anya!" És utána a "most azonnal!" - nyilván. 

Zenesuli-baritonkürt és a színjátszás is új, bár heti óraszám tekintetében nem sok, de azért 2-3 alkalommal elvesz a kincses és meglehetősen autisztikus délutánból. 

Judo heti két alkalommal - tavaly ugye egyszer mentünk falmászni, ahhoz képest a teste megmozgatása is sok. "Pfff...ma is mennem kell judora??!!" - a hangsúly nem leírható.

Átlagos hetünk tehát ilyesmi, minden napra jut egy "elfeleljtettem", egy "mára kell" (reggel 7:10-kor), egy "nem veszem fel a kesztyűt!!!" (mínusz 5 fokban), egy "köszönöm szépen, hogy nem mehetek rollerrel, anya. mégis hogy érjek be a suliba? SÉTÁLJAK EL ODÁIG??!!" (aha, khmmm. nem vagyok a taxis mondjuk, igen). Idegeimen táncolósakj a reggelek, teljesen kiszámíthatatlanok a reakciók, például hiába vagyok angyali, semmi nem megy át - az antikrisztus válaszol. Mintázatokat észlelek, például reggelente minden szar és az sem helyénvaló, hogy ha elmarad a forti. Az maga a katasztrófa! 

Mit csinálunk ezzel a helyzettel mi magunk? Próbálkozunk. Kedvesen, kevésbé kedvesen, magyarázóan, inkább elfordulva (magunkban morogva), mikor-melyikhez van idegrendszerünk. Folymatos tükörtartásban is maradunk: most ideges vagy, próbálj nagy levegőt venni, "beszélj úgy" frázisok, jaj, de sokat mantráztuk ezeket sok sok éve minden nap. Úgy tűnik ismét le kell porolni a könyveket és tényleg igaz a mondás, hogy ha a kamaszgyereked szóba áll veled, azt vedd megtiszteltetésnek, dobj el mindent és csak rá figyelj. Egyre kevesebb ilyen pillanat lesz. És igen.

Nem szeret magáról beszélni, egyre több helyzetben idegesítem a puszta jelenlétemmel és a nap legnagyobb részében köszönin,k de jó le van a saját gondolataival és terveivel. Ha ki kel mozdulni a házból, az maga a katasztrófa még akkor is, ha utána nagyon jól érzi magát. "Tényleg jó volt." 

Újabb judo-versenyszezon

 Az elmúlt időszakban nem írtam külön bejegyzéseket versenyenként. Csináltam egy mappár a fotós drive-omon, ahol majd igyekszem strukturáltam tartani a videókat és a képeket - remélem következetesen a jövőben. Talán amiatt nem írtam, mert eléggé felkavaró pár hónap áll a hátunk mögött. 

Judo-fronton nagy nyomás volt Miskán szinte a nyár elejétől kezdődően. Elutaztunk Portugáliába majd 3 hétre, de ezt követően minden nyári nap edzése volt. Igen, minden nap! Amikor nem edzésre ment, akkor edzőtáborban volt, összesen 3 hétig. Szinte nem jutottunk ki Surányba sem, ami akkor nagy szívfájdalmam volt. Gábor megcsinálta a locsolórendszert, így legalább a növányek nem szenvedtek sokat, bár a gaz így is (sőt, talán még inkább) dzsungelszerűre nőtt a paradicsomaink szomszédságában. De vissza a judohoz. 

Szeptember 16. Tóth Péter Emlékverseny - Eger: Kemény nyár után indítottuk a szenzont szeptemberben, Miska láthatóan és állítása szerint is csúcsformában volt. Aranyéremmel távoztunk, elékpesztően nagy kő gurult le róla és rólunk is, mert a nyár előtti évzárás nem igazán úgy sikerült, ahogy szerette volna. Ilyen időtávlatból az izgulást, az ottlét hangulatát már nem tudom hűen visszaadni, de az biztos, hogy csontig hatoló remegéssel jár egy-egy versenynap. Szétfeszít a tehetetlenség, szinte az összes porcikámmal küldöm az energiát közvetlenül a küzdőtérre. Amit bevezettünk, az a verseny előtti pihinap intézménye és a légzéstechnika #volt.1. Pénteken nem volt suli és a versenyen minden meccs előtt friss levegőn 10 mélylevegő, eröltetett és elnyújtott kilélegzéssel + varázsmondatok. Képes vagy kapcsolódni az energiával. Nagyon erős vagy és tsai. Minden szónak és érintésnek jelentősége van. Ami ebben a győzelemben különösen szuper volt, az az, hogy gyakorlatilag meg sem eröltette magát. Olyan Ledányis gyerekeket hajított el (szó szerint), akik tuti befutónak voltak beharangozva.

Szeptember 30. Atom Kupa - Paks: Az arany után itt egy jó nagy arculcsapás jöttt, ugyanis felkészültek Miskából az ellenfelek, nem is kicsit. Meglepte őket ez a vehemencia és a nyers erő, úgyhogy kielemezték a mozdulatait és mindenki egyaránt a kezére ugrott. Gyakorlatilag ráakaszkodtak úgy, hogy nem tudta használni. Ezzel pont annyira lepték meg, hogy nem tudott rutinból improvizálni semmit. Azok a fiúk, akiket elhajított messzire Egerben, most legyőzték. Végtelen nagy szomorúsággal távoztunk, bennem is sok feszültség volt akkor. Emlékszem, még legalább egy hétig nem tudtam róla senkinek sem érzelemmenmtesen beszélni. Micsoda igazságtalanság így kielemezni az ellenfeleket! Aztán átbillentem. Elhatároztuk, hogy mi is felkészülünk a többiekből és nem megyünk ilyen naívan a következő versenyre.

Október 29. Nyílt Regionális Verseny - Szeged: Danival, az edzővel új mozdulaton dolgoztak az elmúlt hónapban, ami szerencsére bevált! Lábmunka, vállfogás, minden volt, amire az ellenfelek nem számítottak - vagy Miska lett bevállalósabb, ezt nem tudom, a lényeg az, hogy bronzérmet hoztuk el rózsaszállal. Az edző nagyon izgult Miskáért, mi nekülönben, de ezt már le sem írom. Újabb mérföldkő a versnyerutinban: az összes meccse 3 perces volt, mindent végigküzdötte, nem fáradt el, tudott koncentrálni, az edzőre figyelni is. Fantasztikus volt mindezt megélni!

December 2. Országos Bajnokság - Mórahalom: na és akkor dobpergés, jön a valódi, a legnagyobb, az utolsó Diák C verseny. A nagybetűs legfontosabb. Szabival ketten voltunk csak versenyben, a többieknek most nem volt megmérettetés. Az edző az elmúlt hétben csak velük foglalkozott, azt mondta, rengeteget fejlődtek, mindketten aranyérem-esélyesek. Legbelül csak abban bíztam, hogy dobogós lesz vagy hogy nem esik ki rögtön az elején. 22-en voltak a súlyában, nagyon nagyon erős volt a mezőny: Uzlov, a Ledényis banda és a Kőrös judosok Pécsi-Dézsivel. Mindenki olyan nagyfiú lett az elmúlt fél évben. Miska a szokásosnál is idegesebb volt, de szerencsére nem kellett sokat várnia a mérkőzésekre. Amiből számszerint 6 (!!!) volt, elképesztően soknak számít ez ennél a korosztálynál. Az aranyérmes összesen négyet ment, Miska hatot, amiből 5 nyert meccse volt. A vesztett meccse után azt hittem összeomlás lesz, de sikerült magát kihámoznia a könnyek közül. Az edzője komolyan elismerte a hozzááállását és a kitartását, mi meg aztán...nem tudom szavakba önteni. Hihetetlen fejlődésen megy keresztül a sportban és remélem fejben is. Ez volt idén és a Diák C-s pályafutás során az utolsó küzdelem, folytköv. jövőre!