Volt egyszer egy Lóci, aki az iskolai judoedzés és a testvére versenyei hatására egyszer csak kedvet kapott ehhez a sporthoz. Nyárhoz közeledve elment egy pár edzésre, az edzők szerint kifejezetten tehetségesnek számít (nem gondoltam volna), ezért bátorkodtam megkérdezni, hogy mehet-e a Csemői táborba. Berni rávágta, hogy Persze!, úgyhogy már akkor elkezdtem barátkozni az elsőp pár randinapos időszakunknak. 12 év után első alkalommal <3
Ahogy végetért a tanév, Lóci azzal a lendülettel kuckózta be magát a kanapé sarkába és vette maga elé a könyveit. Néhányszor eljött Miskáért az edzés végére, ilyenkor történt, hogy Dani megkérdezte: Te nem akarsz edzeni kicsit Csemő előtt? Lóci hezitált, de jógyerek mivolta miatt rávágta, hogy De, persze. Mivel a héten volt még egy hajtós edzésa Magyin, el is vittem. Rettegtem itthon, hogy mi lesz vele a sok versenyző között. 40 fok és napsütés és a gyerekem gyakorlatilag 0 kondival csöppent be a terminátorok közé. Miska mindeközben itthon pihent, mert az előző napokban túlhajtotta magát (üvegérzése volt). Szinte laposkúszásban mentem érte edzésre - a gyerek helyett is triplán izgultam (tudom, h borzasztó vagyok). Az elképzelt szcenáriók egyike sem következett be, Dani rögtön azzal fogadott, hogy milyen kemény Lóci és végignyomta a versenyzői köröket. Ott volt egyébként Vince, Lóci osztálytársa, aki sűrűbben edz nála, de még ő sem vállalt be sok kihívást. Kérdeztem aztán Lócit, hogy miként élte meg a mai napot és ő csak ennyit felelt:
- Eldöntöttem, hogy végigcsinálom az edzést és meg is csináltam. Ennyi.
- Mennyire volt kemény?
- Nagyon. De kibírtam.
- Dani mondott valamit az edzésen?
- Kérdezte, hogy erősebbnek érzem-e magam Miskánál.
- És mit válaszoltál?
- Azt, hogy szerintem fejben erősebb vagyok nála.
