Gabi néni, szia, nem fogsz hiányozni

Nagyon sok karaktert nem is érdemel ez a viszony, épp csak a naplózás miatt írok róla. Lócit az elmúlt hónapokban mintha kipécézte volna Gabi néni és amint adódik rá alkalma, nem állja meg hogy egy-két epés mondattal oda ne szúrjon neki. A szavaival módszeresen bántalmazza őt, a legtöbbször a gimibe való bekerülésel példálózik: "Hát, a giimiben ez nem lesz elegendő teljesítmény.." vagy" A gimiben nem kezdhetsz el így sírni.." vagy - ez a kedvencem - "Nekem köszönheted, hoyg bejutottál a gimibe", stb.. Lócinak nincsenek könnyű napjai, valóban sokszor ingerült, de engedtessék már meg neki is néha, hogy kiborulhasson. Gyakran azt érzem, hogy rengeteget kell tűrnie itthon például Miska cirkuszai miatt, a suliban meg a Dávi+Máté agybaj okán. Néha ő is lehet hangos és törelmetlen, nem? Hát, úgy látszik nagyon nem. Gabi néni könnyedén tapos rá ilyenkor többször is, ami egyre távolabb tolja őket egymástól, sőt, még jobban felbosszantja Lócit. Sokat gondolkodtunk azon Gáborral, hogy keressük-e meg ezzel Gabi nénit vagy sem és arra jutottunk, hogy teljesen felelsleges lenne. Inkább várunk türelmesen és Lócit vértezzük fel mindenféle jósággal. Nincs elég korán elkezdeni önuralmat tanulni vagy felismerni a kártákony embereket maga körül. Mert bántani szavakkal is lehet. Nem is kicsit...

Fut A Keszi izgalmak

Tavaly is részt vettünk már ezen a nagymúltú (és elsősorban szociális) eseményen, így nem volt kérdés, hogy idén elindulunk-e. A távot növelni akartam, és mivel tavaly kétséfél volt, idén 5-re regisztráltam mindannyiunkat. Miska a héten eljött velem kétszer is futni (egyszer mert volt kedve, másodszor pedig mert kibulizta, hogy ne kelljen judo-edzésre mennie), mindkétszer alig értem utol 5 kilométeren át. Lóci egyszer sem jött és mostanában amúgy is csak gubbaszt a kanapén, úgyhogy a részemről picit aggódós volt ez az egész. Tavaly ugye nem figyelt a légzésére és mindenképp utol akarta érni Miskát, aminek az lett az eredménye, hogy lényegében majdnem összeesett. Idén azt beszéltük meg, hogy Miskát előreengedjük, mi pedig hátramaradunk nyugger tempóban. Aztán ahogy az erőnk engedi, úgy fogunk majd egyre jobban felgyorsulni.

Közvetlenül a start előtt Miska odapattant az első sorba Szabi  (csapattárs) mellé, aki egyébként rendszeresen jár futni az apukájával. Az volt a terve, hogy megy utána, nem marad le. Mivel ezen a ponton nem volt már ebbe beleszólásom, hagytam, hadd menjen. Majd megáll, ha már nem bírja és becsatlakozik hozzánk. Ez persze nem így történt, helyette: 25 (!!!) perc alatt futotta le Szabival az öt kilométert, ami egészen elképesztő teljesítmény a részéről. Pici lábakkal, nulla futáési múlttal, el sem hiszem, ha nincs csipkontroll.... Lóci 31 percet futott, döbbenetes az is, ennyit számít a tömeg hatása! Ami pedig a legjobb ezen az eredményen túl, hogy végig élvezte és volt ideje sprintelni egyet a célban, azt mondta: "Anya, a végén már nem is a lábam vitt, hanem magától repültem!" - egyszerűen imádom őket!

Teljesen fel voltunk aznap dobódva, nekem estig kitartott a szerotoninbonbon.

Második JUDO-verseny Nemesvámoson

Ezt a bejegyzést piszkozatban mentettem el, nehogy elfelejtsek róla írni. 1-1,5 hónap távlatából ülök most ide és így próbálok visszaemlékezni. A legutóbbi, szlovák verseny után nagyon féltettem Miskát, izgultam az önbizalma miatt. Kíváncsi voltam, mennyire befolyásolják az őt ért élmények, be fog-e rezelni a következő mérkőzésétől. 

Kicsit sem kellett volna félnem, ugyanis nyoma sem volt bármilyen bizonytalanságnak. A szervezés borzasztó volt (lemerült mérleg-elem, miniatűr lelátó, csúszó program, bejárat melletti dobogók, stb..), ennek ellenérem szuper napot töltöttünk el ott. Miska ellenfelei nem is voltak igazán ellenfelek, az összeset ipponnal győzte le. A másik meccse pár másodpercig tartott. Furcsa érzésem volt, mert tényleg esélye sem volt a többi ellenfélnek - így kicsit "izé" aranyérmet kapott. De kapott és ez a lényeg! A maga módján a fellegekben járt még napokig az esemény után, büszkén mutogatta lényegében mindenkinek az érmét. Lóci is rekedtre ordította magát a versenyen és én is minden gyerekért úgy izgultam a csapatból, mintha a sajátom lett volna. 

Kellett ez is, megyünk tovább!