Lóci készül a nyolcosztályos felvételire

Az elmúlt 1 évünk véget ért. Furcsa ezt így leírni, hogy valaminek vége van, pedig most kezdődik csak el. Lóci tavaly ilyenkor kezdett el készülni a nyolvosztályos gimi felvételi vizsgájára, először Jutka nénivel. Vincével jártak hozzá, de csak nyárig, mert (sajnos) egyikőnknek sem volt szimpatikus a nyugdíjas tanárnéni hozzáállása ehhez az egészhez és nemkülönben Lócihoz. Semmi visszajlezést nem adott a teljesítményéről, amikor pedig igen, akkor elég lesújtó véleménnyel volt a gyerekről. Nagyon rossz érzésem volt legbelül, ezért inkább kivettük őt ebből a közegből és szeptembertől csak Vince folytatta azt a tanfolyamot. Gábor aztán körbeérdeklődött és kiderült, Omischel Mónika Fóton a saját házában tart előkészítőt kisgimiseknek is. Nem volt kérdés, hogy hova jár majd tovább Lóci. 

Szeptembertől aztán minden szombatunk "kiesett", ugrottak a kirándulások és az egyéb programok is. Lóci akkortájt már nagyon igényelte volna a sokáig alvást, de sajnos csak heti egy nap volt benne része. az első alkalom után Mónika írt nekem egy üzenetet: "Lócinak a gimiben a helye." - bevallom, nagyon nagyon jól esett ez a mondat, mert egy ideje már nem kaptam semmilyen elismerést Voltak nehezebb időszakok és olyan is, amikor örömmel ment. Erről nem is akarok többet írni, mert nem gondolkodtunk sokat közben, csak "csináltuk a feladatainkat", már ami ránk esett ebből. A felvételit megelőző másfél hónapban kaptunk egy elég rossz véleményt a matektanártól, miszerint sajnos Lócinak a teljesítménye kevés. Gáborral egy estét rászántunk és átbeszéltük a lehetőségeinket. Arra jutottunk, hogy ha már eddig eljutottunk, akkor nem dobjuk a kukába mindezt, hanem teszünk rá még egy lapáttal. Gábor minden este matekozott Lócival, akit sokszor nagyon nehéz volt rávenni a tanulásra este 6 után. Ezt teljesen megértem és volt is bennünk nem egyszer kétség, hoyg vajon megéri-e egyáltalán a gyereket ilyen szinten presszionálni. (miközben ezt a bejegyzést írom, felkerült a gimi honlapjára az előzetes rangsor és basszus, megérte, 36.!!!!!)

Teljesen ki volt az egész család idegileg, mire eljött az írásbeli időpontja. Ami szerencsés, hogy Miska edzésideje alatt zajlottak ezek a felkészítések (extra metakozások), ezért ő semmit nem észlelt ebből és jó is volt ez így. Az írásbeli a Fazekas suliban volt. Az aulában rövid eligazítást követően névsor alapján kísérték be őket az írásbelire. Előtte már Lóci is izgult, sőt, el is sírta magát (mi lesz, ha nem sikerül neki). A várakozás maga volt a nettó idegroham. Legbelül borzasztóan éreztem magam, szerintem az egyetemi vizsgaidőszakok nem votlak ennyire megterhelőek lelkileg, mint ez a feszült tehetetlenség. Lóci két osztyáltársának anyukájával töltöttem el a várakozási időt, ami szintén nem volt könnyítő tényező. Rávettem őket, hogy a hidegben inkább sétáljunk, addig is elfoglaljuk magunkat. A végén aztán befutott egy harmadik anyuka is (Szabié) és a volt némettanárom is (Ilka). A suli előtt vasogva próbáltunk uralkodni magunkat, meg nyugtatgatni egymást (most már lesz ami lesz). 

Lóci aztán jókedvűen jött ki a suliból és testileg-lelkileg megkönnyebbült. Azt mondta, hogy könnyű volt a matek (ajjaj) és a magyar is. Aztán kiderült ha  matek nagyon szivatós volt, de így is sikerült 33 pontot elérnie. Magyarból 45-öt. Beiktattunk egy pár napos római utazást közvetlenül az írásbeli után és ez fantasztikusan jó ötletnek bizonyult. Nyár végén még úgy voltunk vele, hoyg ha sikerül, akkor azért lesz jó lazítani, ha pedig nem sikerül, akkor pedig ezalatt a pár nap alatt mindent el tudunk felejteni, ami esetleg hosszú távon is nyomasztó lenne. 

A szóbeli vizsgáig aztán megint volt 1-2 hónap, március első hetébe lesz beosztva, ha eléri azt a bizonyos küszöbponthatárt. Ezután tehát izgulhattunk ezen. A másik két osztálytárs anyukája votl a legidegesítőbb. Annak ellenére, hogy nekünk jóval alacsonyabb pontunk volt, mint nekik, folymatosan hallgathattam a siránkozásaikat (jajj, mi lesz, ha nem veszik fel őket..pff). Körömrágós időszak volt ez is, elkezdett hullani a hajam is és megint éreztem magamban a folyamatos feszültséget, zsizsegést. A Babits gimibe is beadtuk 2.-nak a jelentkezést, ennek a szóbelije előbb volt, mint a gimis. Betegség miatt csak pár nappal később tudott menni Lóci, és habár beteg volt még akkor is, nagyon jó pontokat kapott. A teljes napot rászántam a személyes coachingra és azt láttam rajta, hogy maximáliusan megérte. Olyan érdekes ez az egész! Az elmúlt 4 évben az ofő semmi mást nem tükrözött vissza Lócinak, csak a negatív tulajdonságait. A hangosságát, a türelmetlenségét, hoyg mindenbe belebeszél, hogy mindenkit fegyelmez, stb. Borzasztó volt látni a gyerekemet napról-napra egyre jobban bezárküzni. A könyvek világába menekülés mentette meg. Alapvetően nagyon jó (puffer) természete van, de akkor is nehezen vitrolázott a folyamatos ellenszélben. 

3 nappal később aztán meg is tudtuk, hogy a Babitsba már biztosan felveszik! Fantasztikusan örültem!!! Megnéztem, hogy lehet oda eljutni (bringával a legkönnyebb). És hátszél nélkül, simán, az előzetes rangsor alapján is bent van. Felvették.

Pár nappal később jött a gimis felvételi. Újabb gyomorgörcs. Ismét coaching, a síró gyereket vigasztalom ismét. Győzködöm az erősségeiről, a fantasztikus személyiségeiről, az értékeit sorolom. Elfáradtam. A szóbeli alatt Nyírivel beszélek folyamatosan. Elfáradtam. Nagyon szeretném, hogy felvegyék, de valahol olyan távolinak tűnik ez az egész. 1 óra 40 perc után kijött és mosolygott. Azt mondta, h 1 hibája volt matekból, magyarból pedig egy sem. Nem votl cinkelt feladatlap, hanem ő is dobozból húzott, mint a többiek. 

Vajon tényleg sikerülhet? Ilyen érzések voltak bennem és nahát, most tudtam meg, hogy sikerült!!!! Alig várom, hogy elmondhassam neki!