Nagy onbizalommal vagtunk bele az oktoberi bolcsikezdesbe. Miska szeparacios szorongos tunetei minimalisra csokkentek, kis tulzassal gyakorlatilag barkire ra tudtam hagyni. Volt egy olyan eset, amikor nem tudott Gabor vigyazni ra, viszont nekem muszaj volt bemennem munkamegbeszelesre. Anya sem tudott elkereckedni, es azt talalta ki, hogy vigyem be hozza, a munkahelyere, majd elszorakoztatjak Vicaval. Egy olyan helyen, ahol meg azelott sohasem jart. Hagyjam ott. Elsore a hajam egnek allt az otlettol, de bizva Miska kiegyensulyozottsagaban es anya elszantsagaban, vegul belementem. En vegigstresszeltem a tavolletet, mert tudtam, hogy anya csak akkor telefonal majd, ha eg a haz, ennek ellenere semmi, de semmi gebasz nem volt.
Odaertem, Miska eszre sem vett, sot, nem akart elindulni. Eletemben nem voltam olyan felszabadult, mint akkor. Gaborral tervezgetni kezdtuk a szinhazazos, vacsorazos esteket, es a kimarados egesz napokat.
Eltelt aztan bo egy honap, megkezdtuk a bolcsit (katasztrofalisan), en elkezdtem dolgozni. Egyre tobbszor kenyszerultem lelepni. Teljes kiakadassal reagalt minden merteku eltavolodasomra, azota az is prblema, ha atmegyek a masik szobaba. Az eszemmel tudom, hogy ez most a lejto alka, es termeszetes es atmeneti, megis megszakad a szivem erte. Tobbnyire azert, mert vigasztalhatatlanul sir, zokog, behergeli magat. Pont, mint ma is, ketszer. Hova tunt az a kiegyensulyozott, mosolygos, boldog gyerek, akinek nemreg unnepeltuk meg a szulinapjat? Barcsak tudnam. Persze epp betegeskedes van, gyakorlatilag tavasz ota nem volt semmi baja, hol van az mar, tudom, hogy ebbe is bele kol am torni. Csak furcsa, hogy Loci mennyire mashogy turi ezeket a megorobaltatasokat. Es epp csak ennyi idore adtam teret a hasonlitgatasnak, abba is hagyom. Csak annyit akartam, hogy o turi. Hallgat, szorong es kozben tepkedi a huvelykujjan a bort...de ez mar egy masik poszt temaja.
