Nem szeretem azokat a napokat, mikor valami elcsuszik. A kommunikacio, a front, novekedesi ugras, a jo eg tudja, hogy mi az oka, de oszinten szolva nem is lenyeges. Ezeken a napokon egyszeruen nem birok magammal. A gyerekekkel meg plane. Ma peldalul megfordult a fejemben, hogy bezarkozom az egyik szobaba, oket meg egyszeeuen nem engedem be.Hatarozottan jo otletnek tunt. Pedig csak mantrazni kene valamelyik varazszot, kb folyamatosan: egyszer elmulik, el KELL tudni viselni, es tarsai. Vagy empatikusnak lenni konstansan, az oltari nagy dupla afta miatt. Merthogy nem csak a foga jon szegeny legkisebbnek, hanem meg ez is. Ez lesz az ujabb onismereti lepcsofok, amit minel hamarabb meg kell masznom. Ezeken a napokon minel tobb onkenyeztetes a leheto legkevesebb kiborulas erdekeben. Legkozelebb kiprobalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése