Napról napra - és most tényleg nem túlzok - fejlődik a fiacskánk kommunikációs képessége. Ha a fejébe vesz valamit, hajthatatlan, a korábbi "á, elterelem a figyelmét és úgyis elfelejti" manapság már nem nagyon működik. Ha valamit szeretne, a magasba emeli a két kezét és "húú", vagy "hőőőő" felkiáltással jelzi az érdeklődését. Egyszerűen imádnivaló, nem lehet nem észrevenni. A hozzá társuló ó betűt formáló száj meg tankönyvi példája az óhajtásnak: "óóóóóóóó".
Ha könyvet szeretne olvastatni, csak odamászik a könyves dobozhoz és kiveszi a szimpatikus darabot. Mostanában minden könyvből csak pár oldalt tudok olvasni, mert veszi elő a következőt. Szerintem kezdi élvezni, hogy - már nem csak a lapozással- befolyásolhatja a meseórát.
De amiért ezt a bejegyzést elkezdtem írni, az a bizonyos tárgy, a kedvenc, amit kezd a nevén nevezni, ez pedig a labda. Imádja, bárhol észreveszi, legyen az a plafon (a Ringatón tárolják így a labdákat), vagy egy mesekönyv. Néhány napja vettem észre, hogy próbálja is mondani, valahogy így: "vha-vha". Ma is ringatóztunk és amikor csak meglátott egy labdát, jött a magasba nyújtott két kéz és a "vha-vha" skandálása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése