Ádi jó barát? Lóci és az ő naív tapasztalásai

 Miska versenyre ment szombaton, mi pedig utána. Nem messze, csak Egerbe, de a tavalyi menetrendhez hasonlóan, Lóciban fel sem merült, hogy csatlakozna hozzánk. Sőt, a héten már összebeszéltek Takács Ádival, hogy egyszer ott aludna náluk. 

Furcsa hidegrázásom volt már egy ideje a Takács család mindkét felétől, Hajnitól is, és ez az érzésem a nyár végi kirándulásunk után is egyre csak erősödött. Mindezt azonban eszem ágában sem volt rátolni Lócira, csak Gáborral egyeztettem, próbáltam valami egységes álláspontra jutni és kommunikációs stratégiát felállítani, merthogy "A kamasz gyerek szülője kertész. Nem irányítja a kamaszt, csak lenyesi a felesleges ágakat." .

Eljött a péntek és Lóci megint előhozta, hogy a másnapot Ádinál töltené és én igazából rábólintottam. Átdumáltuk a red flageket és közben csörgött is Hajni telefonon. Ő azt javasolta, hoyg Lóci aludjon náluk már aznap, így több időt tudnak együtt tötleni a fiúk.Lóci eleinte viszakozott, de aztán a lendület és az izgalom felülemelkedett a félelmén és már pakoltunk is össze. Lefürdött, hogy ott már ne kelljen (ez az ő ötlete volt) és megbeszéltük, hogy azért telefonos kapcolatban maradunk és bármire mondhat nemet bármikor és másnao is jöhet haza, amikor már unja a bulit - kulcs van nála. Csendes volt az este. Írtam Lócinak, de nem kaptam választ - sebaj, mondta Gábor, majd jelentkezik.

Másnap elvitte a reggelt a meccsfeszültség, egy másik bejegyzésben már írtam erről. Lóci továbbra sem jelentkezett, de a kocsiúton Hajni írt egy üzit, hogy még alszanak, az éjszaka hosszú volt. Nyugodt voltam és gyakoroltam is a laza anya hozzáállást, merthogy mi baja lehet.

A verseny végeztével próbáltam hívni Lócit, de csak a kikapcsolt telefonjával tudtam beszélgetni. Hajnit hívtam eztán, aki közölte, h Lóci már 45 perce elment tőlük, biztosan hazaért azota. Vááá???!!!! - Lócit aztán viberen sikerüt elérnem. 

- Szia Lóci, minden OK? többször írtam és próbáltalak hívni is, de nem válaszoltál. 

- Szia anya! Hazaértem, igen, minden OK. [...] Csak most fáradt vagyok, anya.

- Szeretnél pihenni? Tegyük le?

- Igen.

- Oks, akkor kb egy óra és otthon vagyunk. Vigyázz magadra!

- Ok, szia anya.

Több, mint furcsa volt ez a beszélgetés. Semmi ováció, semmi pozitív vagy negatív érzelem. Furcsa. Vittünk KFC-t, elsősorban Miskának búfelejtőnek és persze Lócinak, mert régen ettünk már csípőset.

Otthon egy olyan Lócit találtam, akiben alig volt élet. Meleg volt a feje, hányingere volt és feküdt a kanapén. Rosszul volt, fájt a feje és nem akart beszélni, sőt, enni sem. Nem ömlöttek belőle az élmények és semmi sem. Csendben volt. Ez a legrosszabb. 

Annyiban viszont nem hagytuk, hanem elkezdtük faggatni és szépen lassan kijött belőle minden, ami nehéz. Ádi kitalálta, hogy menjenek el biciklizni (2 másik fiúval úgy, hogy Lóci rollerrel volt) és elvitte a bandát egy elhagyatott házhoz, a régi strandhoz. Ahhoz az ingatlanhoz, aminek a tulajdonjogi helyzete még az építés befejezése előtt zavarossá vált. Kitalálta, hogy kővel dobálja az ablakokat, amíg be nem öri őket és mindzt élőben streameli az osztálytársainak. (!!!) Nem volt semleges az arcunk, mialatt ezt a történetet hallgattuk. Ami sajnos folytatódott tovább. Kiérkezett ugyanis egy közteres ember, aki elkezdte üldözni a fiúkat, mert ők közben megpróbáltak meglógni. Lóci és L.Beni az egyik irányba, Ádi és a barátja a másikba. A közteres Ádámék után eredet és utol is érte őket. Szerencsére nem lett komoly következménye, csak ejnyebejnye, de ez pont elég volt a többieknek arra, hogy halálra rémüljenek. Benit Lóci kísérte haza és utána ment csak haza Ádámékhoz. Ott aztán a veszekedő Ádámot és Hajnit találta és ez a veszekedés annyira kellemetlen volt neki (!!!), hogy felment az emeletre (!!!). Majd fogta magát és hazajött. Hát így. 

Csendben voltunk, nem tudtunk szólni. Kérdeztük Lócit,, hogy most már érti-e, hogy amikor azt mondjuk, hogy ez egy belhés család, akkor ezt ezekre az esetekre értjük. Tökéletesen megértette. 

Hogyan tovább? Az ilyen Ádámbarátságokat le fogjuk építeni Gáborral, ez a kettőnk eset utáni koncepciója.

Szezonnyitó egri verseny

 Nem találok szavakat azóta sem, úgyhogy igyekszem tényszerű lenni és röviden summázni a szombaton történteket. 

Súly 37,4 mérlegeléskor, még hízhatna is, de szinte tökéletes. Orra folyik valamelyest és 2 napja nincsen jóól, de reggel VSD-s busszal viszik őket, nekünk csak le kell utazni utánuk a verseny kezdéséig. 

Izgatott vagyok, pörgök itthon: kutyát sétáltatok, Erikával csevegek, takarítok, pakolok, mindent is a kezem ügyébe kapkodok, csak hogy mozoghassak. Lenyomok egy fél órás erősítést a négy fal között és akkor talán jobb egy kicsit. Lefelé nézzük a kijelzőt, fél óra után Miska hív, hogy mégsem az eredeti sorrendben lesznek, hanem összevonják őket a Diák A-val. Siessünk. 180-ig nyomja Gábor, kapaszkodok az ülésbe. Leérünk épségben és időben. 

Miska kiegyensúlyozott, pedog reggel óta egyedül izgul a csapattal. Semmi telefon, semmi túlzot izgalom, minden rendben. Belekuporodik az ölembe, úgyhogy már én is rendben. Várunk.

Az első meccs feszült koncentrációval lemegy, nem találnak rajta fogást, de ő sem az ellenfelén. Goldenscore végén bírói döntés - az ellenfelének kedvezett. Pedig Miska dobott rajta vasarit, de az senkit sem érdekelt. Dani az asztalt veri, de hiába. Szerencsére 10-en vannak és mivel előnyerő volt, megy is a vigaszágra.

2. meccset megnyeri, egy kontrás ipponnal - majdnem őt dobják, de gyönyörűen átfordította az ellenfelét. Vagy legalábbis oldalra. Nagy levegő.

3. meccsen ismét egy kiegyensúlyozott küzdelem, goldenscore ismét lemegy, izzad a tenyerem. Miska szemmel láthatóan sokkal többet támadott, sidot nem kapott az ellenfél passzivitás miatt, végig ezen idegeeskedem. Majd a végén megáll az óra és elindul a sok percen keresztül tartó kupaktanács. Ott van Robi, majd hozza az infót. Nem izgulok egyébként, látszólag is sokkal jobb volt Miska, úgyhgogy csak türelmetlenkedem - haladjunk már! Aztán jön az edző és megadja a másik fiúnak. Ledényis edző fel sem áll, ül a székében. Tudja. Tudta. Kapkodom a levegőt, sírás kerülget. Miska nem borul ki, lejön a tatamiról és összeesik sírva. 

Robi feljön a lelátóra és azt mondja, hogy nem érti, mi történt. Kerestek egy hibát Miska utolsó másodperceiben, elvileg belenyúlt a nadrágba. Pedig nem. Robi és egy másik edző sezrint sem. Dani tajtékzik ismét. A másik aztán meggondolta magát, úgyhogy szevasz Eger. Ennyi volt. 

Nem találom azóta sem a szavakat. Lehet ilyet? Változtak a szabályok, de ennyire? Érdemes így folytatni?

(Kaptam aztán egy képet Miskától, meghívta a barátait egy-egy nyalókára. <3 - Büszek vagyok a hozzáállására, lassan nekem kell tőle tanulnom.)

Új tanév, új kezdet?

Túl sok a DE.

Romokban a hazai oktatás helyzete, DE megépült Dunakeszin az ország legnagyobb és legmondernebb diáknegyede két iskolával. 

Nevetségesen viselkedett a JUDO-szakosztály a szülőkkel és ez tavaly megmérgezte a közösséget, DE szeptembertől új vezetőedző váltja le Dobos Gábort. Minden jó lesz.

Túléltük Lócival az ötödik osztályt, ami nagyon nehéz volt több szempontból is, DE jön a hatodik, ami még annál is nehezebb lesz.

Miska JUDO-sikerei az elmúlt félévben elmaradtak, DE jön az új szon, telistele új reményekkel.

Az elmúlt fél év értékelője

 Sajnoselég régen jártam erre, ezért a beszámoló első fele már az emléknyomokból építkezik. Tematizálom most azt, amiről írni szeretnék, így talán egyszerűbb.

JUDO ÉS A SZABÓSULI

Januártól Miska hirtelen Diák B korcsoportba tartoz versenyző lett. Furcsa ezt leírni, de amilyen gyorsan megtörtént az átmenet, annyira nem voltam kész az ezzel járó változásokra: új versenytársak, új súlyhatárok és minden, ami ebből a két tényezőből kihívásként kerekedik. Az eddigi stabil előremeneteléshez képest egy masszív, nagyon ügyes és erős mezőny közepén találtuk magunkat és versenyről versenyre egyre jobban érezhető volt a szerencse, a sorsolás és egyéb befolyásolhatatlan tényezők folytogató jelenléte. És hatása. Merthogy volt olyan alkalom, amikor azzal a magyar bajnokkal sorsolták össze, aki poár hónapja még 39 kilóban indult és valahogy visszaküzdötte magát 38 kg alá. Ilyenkor újra megtapasztalhattuk, milyen az, amikor az ember 2 perc tatamin küzdésért nem alszik, izgul utazik le hajnalban és merül alá a gyerek szomorúságcunamijában. A szegedi (talán diákolimpia) volt az a mélypont, ami igazából az egyik magaslatnak is számított. Az első két meccset a mezőny legmasszívabb gyerekeivel tolta le és a szerencsének is köszönhetően, de mindkettőből továbbjutott. Majd következett még 2-3 másik menet (részleteket letiltotta az agyam), mialatt átkerült a vigaszágra, de ott is ment előre. És akkor a bronzmeccsért zajló küzdelemben a bíró az ellenfelele irányába részrehajló volt. Dani tajtékzott, kiabált, odament az edzőhöz, de hiába. A gyerekem az év majd utolsó versenyén SEM jutott el a dobogóig, pedig bizisten testileg lelkileg ott volt. Szülőként is borzasztó volt ezt megélni, az ő fejében vajon mi ment mindeközben? Szeged után befoglaltunk egy wellness hétvégét, mert Gábor kapott egyet a cégtől ajándékba és ha már úgyis ott vagyunk és úgy sem megyünk soha ilyen helyre, miért is ne. Ez a 2 nap nagyon nagyon nagyon jól sikerült! A fürdőruhabugyim mondjuk az első csúszdázásnál kiszakadt (WTF), de a fiúk lazulhattak, annyit ehettek, amennyi beléjük fért, szóval olyan családi elutazáson vehettek részt, amilyenben nem sokat volt és lesz részük.

Mindeközben a szakosztály is egyre távolságtartóbban viselkedett, volt olyan verseny, amire csak 4 embert vittek el úgy, hogy a miértekről senkit nem tájékoztattak. Furcsa impulzusok féléve volt ez ebből a szempontból. Amennyire csillagokig ívelően indult ez az élsport-karrier, annyira vissza kellett lépni egyet, sőt, többet is és kellő távolságból ránézni mindenre. Megéri? Jól van a gyerek? Mennyit ér egy győzelem és egy vereség? Mennyire korrekt egyáltalán egy judomeccs? Mi a szerepem ebben az életformában szülőként?

A varrósuli miatt fixen volt 1-2 nap a héten, amikor 4-5 órát aludtam. Ezt követően kellett újabb 2 nap, hogy összevakarjam magam és megtaláljam a testemet. A mozgás az, ami egyedül segített. Sokszor csak úgy fért bele egy kis mozgás a napba, hogy minden más kötelező teendőt fixen beleírtam a naptárba, hogy biztosan ne csússzak el. A halálom. A szabadásg halála. Felemészt. Megint egy újabb nap, menjünk le a bányába szenet lapátolni. A kupac fix és lassan már tényleg csak a lapátolásra koncentráltam. Aztán csak a következő lapát felemelésére. Egy napra láttam előre rá, a többi nem érdekelt, mert nem tudtam volna ép ésszel befogadni. Bőven elég volt 1 napnyi teendőre koncentrálni. Utólag azt mondom, hogy mint stratégia, tényleg bevált, a szorongás csökkent. A hullámzás viszot megmaradt: hétfő éjjel tanulás keddre, kedden folyamatos koncentrálás, szerdán regenerálódás első fázisa, csütrötök él körül magamhoz térés, pénteken mélypont a szombati verseny miatt. És ez így ment körbe-körbe. Miska súlyára figyelni, sakkozni a főzéssel (kaját ugye lmondtuk szeptemberben). Alig vártam a nyarat!

INDUL A NYÁR

Levizsgázom és végre újra lesz erőm levegőt venni. Lesznek szabad keddek. Sütni fog a nap. Valahogy így kezdődött. a vizsgára teljesen feleslegesen stresszeltem rá, mind az írásbeli, mind a vizsgaremek értékelése egy vicc volt. Legalább lett volna reális, de nem, mindenkinek ötös. Pff. Pedig Saci egy varrónőnél készítette el a gyönyörűséges télikabátját csupa olyan technikával, amit nema  suliban tanult. Öröm volt ránézni. A gyakvizsgát úl lazán vettem ezután, és ez hiba volt. Teljesen kicsúúsztam az időből, hibáztam is a pánikól, kész csoda, h be tudtam fejezni. Legbelül nagyon szégyelltem magam. Hogy nem mértem fel a saját korlátaiomat. Nyilván, nagyon sokaknak még az enyémnél is rosszabb lett a végeredmény: kiállították a vizsgaremekeket ugyanolyan fekete babákra. Ordítóak voltak a különbségek. Nem az enyém volt a legjobb, nem én voltam a legjobb. Nem tettem bele minden energiámat, nem is akarta, de akkor is nehéz volt ezt elviselni. Ilyen nem igazán volt még. Hogy valaki a kezem munkáját bírálta. Hogy kapkodnom kell azzal a tevékenységgel, ami az igazán csilles elmélyülést jelentette mindig is számomra. Igazi meghasonulás. "A varrodásban erre nincs idő!" - hsllottuk nagyon sokszor. De ki akar varrodában dolgozni? Egyáltalán mit keresek itt? Megérte? Nem tudom meg ezt soha valószínűleg, nincs erre egy képlet, nem mérhető a haszon, amit ez a két év adott. Szorongani viszont ismét lehet, nahát, még ezen is. 

Valami eltört vagy megváltozott bennem a suli után. Hiába esett ki az életemből egy elég msszív teendőcsomag, mégsem lettem könnyedebb. Az impulzivitás megmaradt, az ádéhádém regresszált. Egyik teendőből a másikba helyeztem magam. Ha épp volt 2 szabad percem, akkor is azonnal kitaláltam valaamit, amit meg KELL csinálnom. A csendet nem bírtam elviselni, volt, hogy egész nap beszélgetős podcastokat hallgattam. Olyan szinten leterheltem minden nap a testem és az agyam, hogy úgy zuhantam be este az ágyba. Nem éreztem, hogy fáradt vagyok, mégis, amikor letettem a fejem, akkor hirtelen kiüresedett minden. Aludni viszont nem tudtam. Többnyire azért sikerült elaludnom, fixen felkeltem 2-kor. Heves szívdobogás, kattogó agy, éber test. Mi ez? Elrontottam maga, azt gondoltam, ezen változtatni kell. Több magnézium. Valeriana (nem használ, de Gábor szerint több hétog kell szedni, úgyhogy várok pár napot. Semmi.). L-triptofán (ellenkező hatás, jézusom, de rosszul voltam azon az éjjel). Melatonin (hmm, mintha lenne hatása, de ugyanúgy felébredek, csak később 3-4 között). Lejártam a mozdulj dunakeszire tornázni, becsületesen szedtem a magnéziumot és mint a megváltót, úgy vártam az olasz körutazást.

Nápoly-Amalfi-Csizmaorr-Milánó

Valahogy ilyen útvonalon reépülővel, vonattal, busszal és sok-sok lépéssel. Most, amikor írok erről, olyan, mintha ezer éve történt volna. Minivideóztam a teljes nyaralást, úgyhogy a részletekbe nem mennék bele, csak ami ilyen távolságból is tisztán megmaradt: isteni sfogliatelle, valaha volt legerőtlejesebb izzadás, szerelemország, rengeteg impulzus és nyugalom. Az utóbbi kettőért mindenre gyógyír nekem egy elutazás. Bárhova. Ha pedig több hétre megyünk, akkor egyenesen felér egy terápiával. Ettünk, mozogtunk és aludtunk. Mélypontokon és magaslatokon lépegettünk végig együtt, megitn nagyon jól együttműködve. Kifejezetten élevztem, hogy a fiúk nagyok és aluug lehet velük lépést tartani. Az isetenek ösvénye embert próbáló volt, de együtt csináltuk meg. Sokat alakultunk általa és többek lettünk egymás által is.Szeretem a családomat, kifejezethetetlenül jó és megnyugtató közöttük lenni.

NYÁRVÉGE

Surányban ismét egyedül voltak a cukkinik és a fekete koktélparadicsomok, mert nem igazán jutottunk ki. Amikor sikerült, akkor biciklivel mentem, imádom az én új paripámat. (Nem tudom, hogy írtam-e róla, de május óta outis lány lettem, büszkén és végre fájdalmak nélkül tekerek le több 10 kilomért.) Szétcsúszósnak éreztem minden hetet, irtózatosan meleg napok jöttek egymás után. Imádom a meleget, de a délutáni munka minden nap izzadósan telt, amit nem viseltem mindig faarccal. Sütni-főzni nem igazán volt értelme a rekkenő hőségben, a varráshoz nem volt kedvem (elutazás előtt belehúztem és csomó nadrágot, felsőt varrtam), a testmozgás kihívás volt. Lassan, de biztosan vánszorogtunk a nyár vége felé, amit évekkel ezelőtt még traumaként éltem meg, de most valahogy már nem. Jön az ősz és lehet sütni, teázni, sötétben futni és varrni. Miska szülinapi kirándulása egy via ferrata út közös kipróbálása volt Tatabányán, a Turulnál. Elképesztően nagyon nagyon élveztük, annak ellenére, hogy aznap is 35+ fokot mértek. A sziklák és az acélkötél is felforrsodott, szakadt rólunk a víz,. de a vezetett túra után még egy plusz utat is végigjártunk. Alig bírtam megcsinálni, de végül sikerült! Megyünk még, az tuti. 

ERIKA BETEG

Hasnyálmirigydaganat. Rosszindulatú. Hidegzuhany. A május óta tartó hasfájás oka ez. Az állami ellátórendszer többször is kidobta volna Erikát, de ő visszament az ablakon. Magánúton lett meg a státusz és pár napra rá az első kemó. Sokk. Érzelmekről nem beszélést hogy lehet megtörni? Mennyire lehet tolni a falat? Érdemes dörömbölni az ajtón? Segíteni szeretnék. Erika nagyon hozzám nőtt az elmúlt években és nem tudok másra gondolni napokon keresztül. Magas a puilzusom és üveges a tekintetem. Nem érzem a testem és görcs van a gyomromban. Segíteni akarok. Muszáj valamit csinálnom. Az eszemmel tudom, hogy nem  lehet. Ez nem az én küzdelmem. Ahogy egyre többen tudnak róla, úgy lesz annyival könnyebb a gyomromnak. Mindenki segít, avédőháló egyre nagyobb. A kutyás közösség egy emberként tartja Erikát, ki így, ki úgy. Összezár a kör és ez megnyugtató. Muszáj sikerülnie, a statisztika csak egy szám. Ez pedig a valóság. Sok erő kell.