5 ezres az nem ötezer

Lóciból nagyon mélyről néha előjön egy ősszorongás a tárgyak elvesztésével kapcsolatban. Pánikrohamszerű végkifejlete van ezeknek az eseményeknek és ilyenkor már beszélgetni sem lehet vele. A legutóbbi, emékezetes esemény Szelekt Elek volt, aki a tavalyi Kőrösi Napokra készült papírból készült óriásrobot. A suliban a programot követően ki akarták dobni, de Lóci hazamentette. Fél évig laktunk együtt az eredetuleg 1 hetes próbaidő után, de Eleknek mennie kellett. A pánikrohamot követően azt javasoltam, hogy fotózza le + rajzoljon róla/írjon neki levelet, mert bizony Elek a szelektív kukába került és még jó sokáig élni fog.

Ma reggel pedig épp borítékba tettem volna a fotórendelős pénzeket, de nem volt elegendő apróm (papírpénzem). 5 ezrest szerettem volna felváltatni velük és mivel Miskának éppen már nem volt (a múltkor is vele csereberéltem), ezért Lócitól kértem. Nem sejtettem, hogy ismét triggerelem a szorongását és kinyitom azt a bizonyos csapot. Befeszülés, pityergés, visszafogott tombolás közben próbáltam faggatni a miértekről. 

Én (sok mindennel próbálkoztam): Mit érzel? Mi a baj? Ugye tudod, hogy ez ugyanannyi pénz csak más címletekben? 

Lóci: 

- De így sokkal kevesebb ezresem lett.

- Ezek nem ezresek. Ez egy ötezres.

- Nem szoktam ezreseket kapni...így soha sem lesznek többé ezreseim.

- Nem ugyanannyi a pénzem.

- Kevesebb darab pénzem van.

- Azok az ezresek az enyémek voltak és most már nem azok.

Racionális válaszaim nem voltak ezekre a mondatokra - őszintén úgy érzem, hogy nem is léteznek. Picit tanácstalan és tehetetlen is vagyok, mert ezeket a feszüléseket nem is lehet "kezelni", csak feltárni. Azt viszont kellene. Az ilyen esetek tolják az arcomba a leginkább, hogy muszáj ezzel foglalkozni. Korábban volt egy olyan szándékom, hogy rendszeres szelektálással fogom szépen lassan ránevelni a gyereket az elengedésre - és kihasználva a magas IQ-EQ-ját, az admományozás zászlójára fogok mindent kitűzni. Az első pár kísérletem kudarca fulladt sajnos - azóta önállóan szanálok és max a végeredménynél közlöm határozottan, hogy ennek a kupacnak bizony mennie kell. Tényként: menni fog és kész. Talán ez sem a legjobb megoldás, de kiveszem a folyamatból az ő döntését, ami lényegesen távolabb helyezi őt ettől a folyamattól és amíg nem találom ki, hogy mindez honnan ered, addig ez legalább működőképes.

3. JUDO verseny Győrben (Diákolimpia)

 Ismét egy gyomorgörccsel teli hét egy mélyponttal az utolsó napon. Mentünk és jöttük is a Diákolimpián, pedig annyit, de annyit készültünk rá. Mindannyian. Sok tényező összejátszása vagy csupán tényleg a tapasztalatlanság az oka (vagy egyáltalán nem kellene okokat vadászni), de Miska az első küzdelmén elhasalt és szerencsétlenségére a vigaszágon sem tudott előremenni. Összesen 15 másodpercig volt tatamin, utána kínszenvedés volt az elkövetkező néhány nap. 

Az előző 2 hét sem volt egyszerű menet, hogy miért is nem? Nemzetközi edzőtábor volt a tavaszi szünet után (épp a Kőrösi Napok alatt), ahova Miskát is nevezte a szakosztály. 

Hiába nem vett részt az előtte megrendezett Budapest Kupán (Diák C korosztály nem volt), de mivel ügyes és az edző is szerette volna, ha megy, ezért elengedtem. Napi 2 edzés, közte csapatépítő jelleggel az ottlét - annak ellenére, hogy fárasztó volt, intenzív is egyben és nagyon élvezte. Kedd este, valószínűleg a fáradtság miatt, de nagyon ráesett a könyökére és úgy jött haza, mintha egy teniszlabda lenne a bőre alatt közvetlenül. Nagyon megijedtünk! Parázni nem szoktunk, úgyhogy ügyeletre sem mentünk, de másnaop, sőt harmadnap is annyira fájt neki, hogy ki kellett hagynia az edzést. Még a rá következő héten (ami már a Diákolimpia hete) sem tudta terhelni azt a karját, úgyhogy szigorúan csak erősített az edzések alkalmával. 

1 héttel később így nézett ki a könyöke:

Már ez önmagában hatalmas stressz volt nekem, naépról napra figyelghetni az állapotát, jegelni-krémezni-figyelmeztetni őt, hogy kímélje és közben mindvégig megpróbálni elhessegetni azt a rossz érzést, hoyg talán emiatt nem mehet/nem érdemes részt vennie a vasárnapi versenyen. Danival egyeztettem végül telefonon és abban maradtunk, hogy ha akar menni és nem fájlalja nagyon a könyökét, akkor menjen - legfeljebb estére bedurran majd és utána picit fájlalni fogja. 

Így jutottunk el végül a vasárnapig. Tele bizakodással az előző verseny után, ami nagyon jól sikerült - ennél is dobogót jósolt az edző, sőt, még a következő súlycsoioprtba is betette volna őt - ha esetleg átcsúszik, mondván, az ereje messze neki a legnagyobb. A súlya miatt is izgulni kellett egyébként, vasárnap reggel már semmit nem tudott enni és inni sem - kereken 33 kilót mutatott a mérleg..

"Ízibe megnyeri" volt a hangulat, úgyhogy mint egy felajzott versenyló, úgy várta a küzdelmét. Előnyerő volt, neki volt először küzdelme és kívülről úgy tűnt, teljesen összeszedett. Láttam rajta, hoyg síkideg és picit túlpörög, de mivel szinte nulla versenyrutinunk van, azt hittem, ez szupernormális. Hogy ezért vagy sem, de olyan lendülettel ment neki az ellenfelének, hogy ezzel a lendülettel már lent is találta magát a földön - és innentől kezdve nem is volt több lehetősége. Ennyi volt. Erre készültünk. Nincs tovább. Nem tudom szavakba önteni, hogy min mentem át fejben és testben és akkor el sem tudom képzelni, vajon ő mit érezhetett. Én menekülni akartam a helyszínről minél hamarabb. Tudom jól, hogy muszáj ilyenkor maradni és szurkolni a többieknek, de egyszerűen olyan nyomorultul éreztem magam és magunkat, hogy szinte remegtek a lábaim (menjünkmár). Maradtunk még a saját kategóriás gyerekeknek drukkolni és utána megpattantunk Győr belvárosába sétálni/ventillálni kicsit. Akkor tört elő Miskából is a sok érzés és végtelenül elkeseredett. Mérges volt és dühös. Visszaadta a fagyit egy mondvacsinált indokkal (nem ízlik), majd este mondta el, hogy igazából azért nem ette meg, mert úgy érezte "nem érdemli meg". Istenem... este egyébkétn elaludni sem tudott, Gábor szerint akkor dolgozott benne ismét ez a veszteségélmény. 

Ahogy telt az idő, aztán úgy csillapodtam én is fejben és testben is. Az eszem és az edző is tudja, hogy még nagyon az elején vagyunk és Miska nagyon ügyes. Ami a versenyrutint illeti, ahhoz ténlyeg kell a rutin és a minél több verseny. Amihez idő és idő kell. Szeptemberben folytköv.