Sok idő telt el, mióta a gyerekekkel kapcsolatos érzéseimről írtam. Az elmúlt időszak viszont olyan intenzív volt több szempontból is, hogy muszáj nyomot hagynom róla ebben a formában is. Megpróbálok időről időre visszatérni az oldalra és némi rendszert alkotni ismét, hogy később legyen mit visszaolvasgatnotok fiúk.
Kezdem az elején. Decemberben kiderült, hogy lesz január első hetében ottalvós judotábor. (Ez az a póthét, amit az elmaradt őszi szünetért kaptak kárpótlásul a közoktatásba járók és dolgozók.) Enyhe gyomorprobléma kerülget, amikor előjön ez a téma, először tavaly nyáron a csemőinél, aztán meg most. Tudom, hogy ezen nekem kell dolgoznom, de az elmúlt időszak történései után ez nem is olyan meglepő. Szóval óvatosan előhoztuk a témát Miskánál és a válasza egy határozott igen volt már a legelején, nagyon is akar menni, sőt, menni fog ebbe az ottalvós táborba. 3 éjszaka, 4 nap a Medves-hegységben, Sátoraljaújhely mellett.
Tulajdonképpen nem is olyan vészesen hosszú (=talán kibírja elsőre), rengeteget fog majd edzeni (=jó fáradt lesz) és a társaság is ismerős lesz neki (=napi szinten edz velük lassan 1 éve). A téli szünetben Gáborral ahol és amikor csak tudtuk, előhoztuk a kamaszfiús témákat, különös tekintettel a triggereinkre (pl.: pornónézésre, fehérneműszabályra, egyéb bántási módok felsorolására és a majd úgyis de még extrém korai esedékes elhajlásokra). Vajon mi fog vele történni a sok kamasz gyerek között.. ?!
Nem nem toljuk rá a gyerekre a szorongásainkat és nyilván bízunk a legjobbakban és végül csak eltelt az a pár nap és eljött az indulás napja. Éreztem Miskában is a feszültséget, úgyhogy igyekeztem nem rátolni a sajátjaimat pluszban. Kb ezek voltak bennem:
- Vajon hány cuccot fog elveszíteni? Rengeteg ruhát kellett elpakolni a kiszámíthatatlan időjárás miatt. Kinti és benti edzések, rétegek és kisebb-nagyobb kiegészítők. Mindenbe beírtam a nevét és többször átbeszéltük, hogy mit és hova teszek.
- Mindent meg fog enni? Neuralgikus pont a kaja és kész. Ez van. Mindig és sokat eszik, de csak abból, ami jól néz ki és az íze is elfogadható. Vajon eleget eszik majd a reggeli edzés előtt? Jesszusom, mi lesz, ha nem? Vissza meri-e utasítani a "gusztustalanulkinézőszószos" kaját vagy inkább legyűri és utána rosszul lesz tőle? Tettem be 6-7 proteinszeletet, végszükség esetére. Meg egy doboz sk-magos rudat is, meg egy pogácsát is. Biztos-ami-biztos.
- Hányszor fog kiborulni egy nap? Itthon naponta többször is felrobban, kiskora úta így nevezem azt az állapotot, amikor kifolyat magából minden rosszat. Lehetőleg azonnal. Tudom, hogy ez egy jó tulajdonság és mi már edzett "környezetnek" számítunk, de okozhat ezzel meglepetést másoknak. Megjelenik majd a másik Miska is a többiek által ismert legerősebb, legkeményebb Miska mellett? Így, hogy Berni néni nem megy, ki fogja megvigasztalni? - Na ez volt a legnagyobb parám és basszus akármennyire is rákészültem, amíg nem volt itthon, folyamatosan ezen szorongtam. Borzasztó volt, magamat is megleptem ezzel az állandó feszüléssel.
Eljött tehát az indulás napja, látszólag minden patent vot,de a felszín alatt ő is és én is dolgoztunk, mindannyian máshogy. Kapott telefont karácsonyra, ami nála volt mindig. Úgy kellett visszafognom magam, hogy kivárjam, amíg ír és hagyjam a barátaival feloldni. Na hát Lócinak írt először (jól meg is lepett ezzel) és másfél napig úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Gábor mondta is, hogy teljesen normálisak a max 2 szavas válaszai és az, hogy nagyon keveset beszélünk, de én valamiért nem tudtam megnyugodni. Olyan fura érzés ez - olyan, mintha össze lennék kötve vele. Mélyen, legbelül. Nem először érzem meg saját magamban, ha neki rossz vagy valami nem oké. Remélem, még sokáig megmarad ez a láthatatlan kötelék, szerintem nagyon hasznos dolog. Szóval letelt a tábor kb fele és akkor kezdtek furcsák lenni a telefonbeszélgetések. Érezthetően megváltozott a hangja, esténként sokáig csetelt, szóval tényleg picit nyomibb volt az első napokban tapasztaltaknál. Elképesztő terhelés alatt voltak: nap 4 edzés (ebből egy 3 órás), hajnalban reggeli előtt futás, alig aludtak szinte valamit. Mentális terhelés volt ez a javából és most már tudom, hogy ezek a táborok erről szólnak, Miska pici még ehhez és mentálisan sem biztos, hogy megérett már erre. Ez utóbbit viszont nem tudom. Kásőbb majd kiderül. Eljött a 3. este és kaptunk egy üzenetet arról, hogy elvesztette a szobakulcsot. Próbáltunk neki távsegíteni és végül meg is oldódott a dolog. Aztán ahogy telt az este, neki az utolsó estéje, mégis úgy gyarapodtak a "hiányoztok" üzenetek. Javasoltam, hogy fésztájmoljunk, ami elsőre jó ötletnek tűnt, de utólag nem vagyok biztos benne. 1-2 percnyi videóüzenetváltás után amikor el akart köszönni, akkor elsírta magát szegény. Nagyon. Olyannyira nagyon, hogy sem én, aztán Gábor sem tudtuk őt megnyugtatni. 1-2 óra biztosan eltelt. Meséltünk, kijelentkeztünk, újra felhívtuk, de semmi. Ömlött ki belőle a sok hiányérzet. Nagyon nehéz volt nekem az elválás és az az éjszaka. Borzasztóan nehéz. A másnap délelőtt is: vajon milyen hangulatban érkezik? akar-e valaha újra ottalvós táéborba menni? Nagyon sokat beszéltem vele a hiányérzésről. Arról a torokszorongató érzésről, ami tutira el fog jönni nála is este. Legalábbis este biztosan. Én még tűpontosan emlékszem rá, hoyg mennyire nyomorultul éreztem magam a megszokott kis környezetem és a szüleim nélkül. Aztán ez az érzés elmúlt és átvette a kaland, meg az ismeretlen utáni vágy és magukkal ránottak a barátok. Ez az útja mindenkinél az oldódásnak és úgy gondoltam, hoyg Miskát is amennyire lehet, felkészítem erre. Utólag úgy gondolom, hogy megérte és hasznos volt, mert bár előre nem tudta ezt átérezni, ott biztos hogy tudott ebbe kapaszkodni. Nem magát okolta például. Az is bizonyítja ezt, hogy a hazaérkezéskor önlöttek belőle az élmények és nagyon örült nekünk. Ksimilliószor szavakkal is elmondta, hogy mennyire hiányoztunk neki. Hogy már a 2. éjjel sírva aludt el, amikor ránk gondolt. Hogy a fésztájm nagyon rossz volt, mert ahogy meglátta az arcunkat, összeszorult a gyomra. Azt is mondta, hogy napközben is nagyon rossz volt megléni ezt a hiányérzést. Hát, szülőként is kőkemény ezekn keresztülmenni. Miska, aki naponta soksok ölelést ad, aki az ölemben ülve fejezi be a reggelijét, ugyanaz a Miska, aki a nyári táborban megkapja a legerősebbnek járó kupát vagy aki káromkodva menőzik az öltözőben. Tök különböző, sőt, nagyon más érzések ugyanabban a testben. Nem lehet könnyű neki ez sem. De összességében túlélte, várja a nyárit is. Azt mondta, hogy akkor már nem ő lesz a legkisebb és majd ő fogja vigasztalni a többieket.
